Kodály zenei nevelési módszerének pszichológiai hatásvizsgálata

Barkóczi Ilona – Pléh Csaba: Kodály zenei nevelési módszerének pszichológiai hatásvizsgálata
(Kiadta a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet megbízásából a Bács megyei Lapkiadó Vállalat, 1977-ben.)

A főbb eredmények összefoglalása

Kutatásunk célkitűzéseinek megfelelően eredményeinket a következő szempontok alapján foglaljuk össze:

1. A Kodály-féle zenei nevelés hatása az intellektuális folyamatokra és a személyiségre.

2. A szociális helyzetből fakadó kulturális hátrány kompenzációs lehetőségei a zenei nevelés által.

3. A zenei nevelés és a szociális helyzet hatása az intellektuális képességek egymás közötti összefüggéseire, valamint a személyiségvonásokkal fennálló kapcsolatokra.

A hagyományos eljárásokkal vizsgált intelligencia tekintetében azt tapasztaltuk, hogy az általános intelligencia-színvonal a zenei nevelés hatására nem változik. A négy év során a magasabb szociális státusú csoportok, mint csoportok, végig megtartották fölényüket az intelligenciahányadosban. A kreativitásban viszont a zenei nevelés fejlesztő hatása egyértelmű volt. Ez a hatás megmutatkozott mind az évenként ismételten alkalmazott kreativitástesztek három fő mutatójában, a gondolkodás fluenciájában, hajlékonyságában és eredetiségében, mind pedig a fantázia-történetmondásban, melyből a kreativitásnak egy további tényezőjére, az elaborációra is kaptunk adatokat.

A személyiségvizsgálat eredményei szerint a K osztály elsősorban azokban a mutatókban múlja felül saját kontrollpárját, Z-t, amelyek a kreativitással hozhatók kapcsolatba. CZ is több pozitív mutatóban különbözik saját kontrollpárjától, CN-től, s ezek közül kiemelkedő jelentőségűnek tartjuk, hogy náluk sokkal kisebb mértékben fordul elő a feladathelyzetben fellépő gátlás (Do).

A zenei nevelés kreativitást fejlesztő hatása az alacsonyabb szociális helyzetű csoportnál is megmutatkozott, akik nemcsak saját kontrollpárjukat múlják felül, hanem elérik, sőt, egyes próbákban illetve években felül is múlják a magas státusú nem zenés csoport teljesítményét.

 Az intelligenciavizsgálatokban megjelenő szociális különbségeket már említettük. E globális különbségek megléte mellett azonban kiderült, hogy a zenei képzés hatására az évek során az alacsony szociális státusú gyerekeknél csökken a verbális és a nem-verbális intelligencia közötti aránytalanság, azaz az intelligencia szerkezete kiegyensúlyozottabbá válik. Mindezek arra utalnak, hogy a zenei nevelés kulturális hátrányt kompenzáló hatása az intelligencia szerkezetén és a kreativitás fejlesztésén keresztül érvényesülhet.

A zenei nevelés hatására megnő az intelligencia és a kreativitás korrelációja. Az egyéni változásokat elemző összehasonlításaink szerint ez annak az eredménye, hogy a zeneis gyerekek kreatív teljesítménye hozzáfejlődik saját intelligenciaszintjükhöz. Tehát csökken azoknak a száma, akiknél viszonylag jó intelligencia alacsony kreativitással társul, míg a nem zeneiseknél gyakrabbak az ilyen előfordulások. Tehát nemcsak az intelligencián belül, hanem az intelligencia és a kreativitás között is egy kiegyensúlyozottabb szerkezet alakul ki.

A zenei képzés hatásának tulajdonítható az is, hogy míg a nem zenés osztályokban a kreativitás tesztek közötti kapcsolatok szervezőelve a verbalitás/nem-verbalitás, addig a zeneiseknél ez az elv a 4. osztályban már nem érvényesül. Feltételezhető, hogy a zeneis gyerekeknél inkább a megoldáshoz szükséges gondolkodási műveletek azonossága rejlik ezek mögött a kapcsolatok mögött. Ezt alátámasztja az, hogy megítélésünk szerint a náluk jellegzetesen összekapcsolódott konzekvencia- (verbális) és tárgyjavítás- (vegyes) feladatok egyaránt implikációk kibontását és következmények megtalálását igénylik, a körök (nem-verbális) és a szokatlan használat (verbális) feladatok pedig (a használat során kialakuló és a vizuális) konvencióktól való eltérést kívánják meg. Ez a feladat lényegéből fakadó sajátosságaihoz való jobb, hajlékonyabb alkalmazkodás jeleként értelmezhető.

A zenei képzés a szociális helyzet és intelligencia közötti, a szakirodalomból jól ismert és a mi adatainkban szintén jelentkező kapcsolatot is befolyásolja. Az évek során a zeneis csoportnál gyengült e két tényező közötti korreláció, míg a nem zeneiseknél ez az összefüggés erősödött. Ez a tendencia különösen erős a performációs (nem-verbális) jellegű intelligencia összetevőben. Ez a jelenség – amennyiben további igazolást nyer – általánosabb pedagógiai konzekvenciákat vonhat maga után. Ezért fontosnak tartanánk tágabb életkori határok között, különböző pedagógiai helyzetekben részletesebb vizsgálat tárgyává tenni.

Az intellektuális és a személyiségvizsgálatok között kimutatott összefüggések általában megnyugtatóak, mert arra utalnak, hogy különböző módszerekkel nyert eredményeink egymást támogatják, s így az alkalmazott módszerek megbízhatóságát demonstrálják.

A zenei képzés szempontjából vizsgálva ezeket az összefüggéseket, láttuk, hogy a zeneiseknél a kreativitás az emocionális érzékenységgel és az élményfeldolgozásra, belső kontrollra utaló jegyekkel kapcsolódik össze, míg aktivitásukat, energiájukat inkább az intelligenciát alkotó „szigorúbb” gondolkodást igénylő feladatok megoldásába vonják be. A nem zeneisek pedig a kreatív műveleteket végzik fokozottabb energiával – talán azért, mert őket ilyenért nem szokták jutalmazni, vagy még inkább, nem volt módjuk arra, hogy annak játékos örömét átéljék.

A kreatív feladat megoldásának mechanizmusa azonban a két nem zeneis osztályban igen különböző lehet. A magas szociális státusú zrínyisekre általában jellemző az energiatöltés, ambíciózusság magas foka, s ennek alapján valószínű, hogy ők újszerű feladathelyzetbe fokozott energiabedobással mennek bele. Igen valószínű az is, hogy számukra a kreativitástesztek újszerűbben hatottak, mint a zeneisekre. Egy ilyen beállítódás azonban ezeknél a feladatoknál nem kedvező, s talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy ők a Kosztállyal szemben erősen lemaradtak.

A CN osztályról adataink alapján mást kell feltételeznünk. Mivel közöttük kevés az energikus, ambíciózus gyerek és kiugróan sok a feladathelyzetben gátlásokkal küszködő, feltételezhető náluk egy fokozottabb kudarckerülési tendencia. Ezt az is alátámasztja, hogy a fantázia-történetmondásnál igen kis arányban fordul csak elő náluk rossz kimenetelű történet. Ők tehát a kreativitást hívó helyzetekben valószínűleg –Z-hez hasonlóan – csak a feladatot látják, de ekkor kudarckerülési tendenciáik kerülnek felszínre, s legátlódnak. Kreatív kapacitásukat csak teljesen kötetlen (szabad idő) helyzetekben tudják felszínre hozni. Ez a hatás náluk nagy valószínűséggel az intelligencia-feladatokban is érvényesül.

A nem zeneisek közül tehát az alacsony szociális státusúakra a feladat elhárítása, a magasakra pedig annak túlzottan komolyan vevése a jellemző. Amennyiben ezek a beállítódások felnőttkorra is fennmaradnak – amit ezekből az adatokból nem tudhatunk –, akkor sarkítva a jellemzőket, előttünk áll a munkát mint feladatot kényszernek és énidegennek tekintő, s csak a szabad idejében élő, másrészt pedig a munkát mint feladatot erőfeszítést, ambíciót igénylő, és csak a szigorú, „sínen futó” gondolkodást mozgósító ember képe.

A zeneiseknél kibontakozóban láthatunk egy olyan optimális tendenciát, melyre az jellemző, hogy a szigorú gondolkodást igénylő helyzetekbe tudnak energiát fektetni, kreativitást igénylő helyzetekben pedig – annak ellenére, hogy ezek feladatszerűek – ezt elfogadva, s ehhez alkalmazkodva, képesek lazán, játékosan beállítódni, s éppen ezáltal jó teljesítményt elérni. Ezt pedig az intellektuális és emocionális-motivációs működések korábban bemutatott fokozottabb összekapcsolódása, azaz egy integráltabb személyiség kialakulása révén tudják megvalósítani.

Úgy véljük, hogy a zenei nevelésnek a bevezetőben említett, sok területre kiterjedő, széles körű transzferhatása ezen az alapon magyarázható.