Hivatalos beszámoló helyett sajátélmény
avagy milyen is volt a 2020. január 25-én megtartott Egri Szakmai Nap az egyik szervezőnek
“Egy boszorka van,
Három fia van,
Iskolába jár az egy,
Másik bocskort varrni megy,
A harmadik kint a padon fuvoláját fújja nagyon
Danadanadan, de szép hangja van.”
Amikor arra gondoltam, hogy mint szervező, egy hivatalos beszámolót kellene majd írni a szakmai napról, nem gondoltam, hogy ez ilyen nehezen fog menni. Csak a fenti dalocska visszhangzott a fülembe. Hogyan is lehetne egy ilyen napról hivatalos beszámolót írni, ha az jár az ember fejében, hogy “egy boszorka van”?
Ahogyan azt az egyik résztvevő megjegyezte: ez a nap tovább fejlődik bennünk, nem tudunk tőle elszakadni. Ezért ment olyan nehezen a hivatalos beszámoló megfogalmazása, végül amellett döntöttem, hogy inkább leírom a saját élményemet, mintsem csak úgy egy beszámolót.
A nap helyszíne önmagában egy csuda hely. A kollégákkal beszélgetve rájöttünk, hogy az alapítvány még soha nem gondolt arra, hogy egy könyvtárba vigye el a programjait, pedig szinte erre van teremtve. Igaz a könyvtár csendes, mi pedig azért csak éneklünk és zene is szól, de mégis, ahogyan Klári néni figyelmeztetett mindig a csend fontosságára, úgy lesz egy könyvtár befogadó otthona a szakmai napnak.
A szervezésben résztvevő segítőim, Pauer Erika és Fejes Tímea is kitettek magukért, segítséget nyújtva ahhoz, hogy ez a program nekem is élmény legyen és ne stressz. Köszönet nekik ezért.
Kicsit elkalandoztam a helyszíntől: a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár átmeneti otthonában láttak minket vendégül ezen a napon. A könyvtár munkatársai is részt vettek a programokon, így találkozhattunk egy igazi tehetséggel az egyik gyermekkönyvtáros személyében.
A nap egyik eredménye- azon kívül, hogy fantasztikus saját élménnyel gazdagodtunk- egy együttműködési megállapodás a Kokas Klára Alapítvány és a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár között a Kokas-pedagógia népszerűsítésére. Köszönjük az intézmény vezetőjének, Tőzsér Istvánnénak, hogy ezt segített tető alá hozni.
A programot Garamszegi Vali és Demel Eszter kezdte meg, akik igen hiteles krónikásai Kokas Klára munkásságának. Egy nagyon szépen felépített beszámolóval indult a szekciójuk, amin hol sírtunk (Anna énekét senki nem bírta ki könnyek nélkül), hol nevettünk. Jó volt látni, hogy Eszter és Vali milyen jó kis összeszokott csapat, ahogyan egymást segítik a beszámoló alatt.
A beszámoló után következett a sajátélmény. Sajnos szervezőként nem volt lehetőségem beállni megélni, de külső szemlélőként is átütő élmény volt látni a résztvevők belefeledkezését a dalocskába, a zenébe, a közös táncba, vagy éppen Kati szólótáncába, ami nekem személy szerint olyan élmény volt, hogy most is megkönnyezem, miközben erről írok.
A szünetben mindenki kicsit szusszanhatott, és egy kis ebéd mellett tovább folytak a beszélgetések a szakmai kérdésekről.
Ebéd után két előadást hallhattunk: az egyiket Eisenmann Tünde tartotta a gyermektörténetekről.
Ahogyan én, úgy a résztvevők is elcsodálkoztak azokon az írásokon, amik Tünde óráin zenei és képi impulzusra születnek 10-14 éves gyermekek tollából.
A másik előadást Fejes Tímea tartotta a Kokas-pedagógia terápiás hatásáról. Ez az előadás sikerült a leginteraktívabbra, láthatóan ez a téma érdekelte a résztvevőket talán a legjobban. Tímea egy kis játékkal kezdte az előadását, erről láthatunk itt egy-két fotót. Játék során egymásnak dobták a résztvevők a kendőt, és akinél a kendő volt, elénekelte és “táncolta” (inkább mozgással kísérte) a nevét, majd a többiek a dallamot és a mozdulatokat leutánozva énekelték el a nevét.
A délelőtti sajátélmény folytatását Pállay József hozta el nekünk a Vizuális sajátélmény keretében délután. A résztvevők mélyen belefeledkezve jelenítették meg a staccatokat rajzlapon golyóstollal. Ekkor volt az egyetlen pillanat, amikor csak a zene szólt, és szinte hallani lehetett a rajzolók gondolatait, ahogyan azok papírra kerültek.
A nap utolsó programja Székely Edit bemutató órája volt 0-99 éves korosztálynak. A kollégák közül többen is megkérdezték tőlem, hogy Edit hozza-e a babákat. Amikor mondtam, hogy nem, hozott anyagból dolgozik, mindenki elismerésének adott hangot.
És Edit csodálatos munkát végzett a kicsikkel és nagyokkal egyaránt. Szinte az első pillanattól olyan volt, mintha mindenki 1000 éve együtt járt volna Edithez Kokas-foglalkozásra. Méltó lezárása volt ez a napnak.
Amit én magammal hoztam Egerből az Edit dala volt:
“Kiszáradt a diófa,
Nem játszhatunk alatt,
Majd megújul tavaszra,
Majd játszhatunk alatta.”
Blaschke Zsuzsanna, ügyvezető