Akiket szép zenével várunk

Akiket szép zenével várunk
Kisbabákkal sorozat

1. K: Várandós kismamákról beszélsz, nem terhes anyákról. Miért?

V: Szerencsétlen kifejezés a “terhes”. Hiszen nem terhet visel, hanem gyermeket. Hát teher az? Az áldott állapot igazibb, csak egy kissé nehézkes az alkalmazása.

 2. K: Régebben is foglalkoztál várandós anyákkal?

V: Igen, a foglalkozásaimon mindig megkülönböztetett figyelmet kaptak. Névéneklésnél énekeltük az ő nevét is, aki még a mamája hasában hallgatta a neki szóló dallamot. Aki még nem tudta a nevét (mert akkoriban még nem tudtuk előre a gyermek nemét), annak mesebeli nevet énekeltünk.

 3. K: Milyen mesebeli nevet?

V: Ó, bízd csak a gyerekekre, kitaláltak százfélét. Volt aranyhalacska, márciusi szellő, bíborbársony virágszirom, tündérlábú baba, kerek kislepény, fülelős egérke, mindig másféle. Nagy nevetésekkel zajlott. Búcsúéneket is választottak neki, és olyankor szabad volt odabújniuk a mama hasához, hallgatózni.

 4. K: A mamák nem bánták?

V: Nem, inkább nagyon szerették, ha idegen gyerekekkel is megoszthatták a várva várt gyermekük mozdulásának örömét.

 5. K: Most azonban külön nekik szóló foglalkozásokat tartotok, ugye?

V: Igen külön zeneprogramot kapnak, énekléssel és zenei mozgásokkal.

 6. K: Milyen mozgásokkal?

V: Spontán mozgásokkal, szabadon. Vannak, akik boldogan mozognak a nagy pocakjukkal is, könnyedén, repülve. Katalóniában, Barcelona közelében egy kurzusomon vettük fel Estrella táncát, zenetanárnő volt. Első gyermekét várta, a hatodik hónapjában. A filmen látjuk, ahogy repül, hajol, pörög, lebeg a szép hosszú fekete haja, Bach zenéjéhez. Csodálatos látvány, mindig átmelegszik a szívem, ha nézem.

 7. K: De nem mindenki ilyen szabad, ugye?

V: Nem, Estrella ritkaság. De egy kis biztatással a legtöbb kismama megmozdul, és ha vigyáznia kell a mozgásaival, akkor a kezeivel táncol, vagy az arcával. Nem a mozgás minősége számít, hanem a zenebefogadás minősége.

 8. K: Mit jelent ez?

V: Gyerekfoglalkozásaimon is így van, a belső figyelmének örülünk, akkor is, ha alig mozdul, vagy ha ügyetlenül mozdul, vagy az asztal alatt hasal, és az arcmozgásával kíséri a zenét. Vagy ha nincs is látható jele a mozdulatainak.

 9. K: Ebben különböztök más táncolós foglalkozásoktól?

V: Igen, ez nagyon fontos különbség. A mozgás nálunk nem kötelező, csupán lehetőség. Mégis, teljes egészében megváltoztatja a zenehallgatás formáját a puszta tény, hogy mozogni lehet.

10. K: Mégis, mit tartasz a legfontosabbnak?

V: A kiválasztott zene művészi minőségét. A méhen belüli életben ez döntő, hitem szerint életre szóló tapasztalat. Ebben a nemes zenében találkozik anya és gyermeke. Lélekben is, testben is, nedveikben és rezgéseikben. Irigylésre méltó állapot, csak az anyának jut, apának, nagyszülőknek már nem. De mindent megteszünk, hogy nekik is jusson közeli élmény, hiszen ők is “szülők”, noha nem szülnek. Szép, ugye?

11. K: Sok kismama-foglalkozásról tudok, ahol relaxáló zenét játszanak. Te miért nem használsz ilyenféléket?

V: Mert mindig azt viszem, amiből nekem a legmélyebb élményeim születnek. Minden tanításomban úgy élek a tanítványaimmal, hogy a lelkemhez engedhessem őket. Nem “módszereket” alkalmazok, hanem megosztom velük azt, ami az életemben a legfontosabb, a legszebb, ami az én túlélésemet, emberi fejlődésemet, biztonságomat és szabadságomat jelenti.

12. K: Milyen újdonságokat alkalmazol velük?

V: Zenedarabokat adok nekik magnófelvételen, hogy hazavigyék és otthon hallgassák. Megkérem őket, hogy figyeljék a gyermekük mozgását, jelez-e valamilyen érdeklődést az ismétlések során. Nem tudományos megfigyelésekre gondolok, hanem szerető figyelemre.

13. K: Nem szeretnél tudományos vizsgálatokat vezetni ebből a témából?

V: Igen, szeretnék. De az másféle előkészületet igényel. Most az anya érzelmi kapcsolatát segítem, a zenével és a gyerekével.

14. K: Szükségük van segítségre?

V: Igen, szükségük van segítségre. Személyenként változik, hogy miben és miként. Ismerek egy asszonyt, aki költeményeket írhatna a gyermekvárása örömeiről. Áhítattal hallgattam. Azt mondja, a megfoganása percétől érezte a jelenlétét, és mindig érzi, nemcsak a mozdulásaiban, hanem a lélegzetében is. De nem mindnyájan élhetünk az áldásnak ilyen sűrű örömében.

15. K: Kértek tőled zenedarabokat a szüléshez is?

V: Igen, ez is újdonság, egyes kórházakban már megengedik, hogy a maga választotta zene segíthessen. És a gyermek világrajöttét olyan hangokkal kísérhetik, amilyet az anya választ számára. De ebben közreműködhet a gyermek is, ha már odabentről jelezte, milyen darabot szeret.

16. K: Hogyan jelezte?

V: Mozgásaival. Vannak örömjelzései. Milyen szép élménye lehet, ha azt a kedvencét hallhatja az első lélegzetével, amelyet odabent a pompás langyos magzatvizében lubickolva megszeretett.

17. K: Eddig csak az anyáról beszéltél. Mi legyen a másik szülővel?

V: Személyes okokból nekem nagyon fontosak az apák. Testvérem is, fiam is, vőm is olyan szeretet-példák, akiket látva megtanultam értékelni az apai érzéseket. Életmintákat adtak a gyerekeiknek, a gondoskodásnak, a figyelemnek különleges szépségeivel. De tanításom éveiben is sok értékes apával kerültem kapcsolatba, részt vettek az óráimon, filmfelvételeinken is láthatók. Egyikük gurul a padlón a kislányával, Schubert zenéjéhez. A másik két kezénél fogva ugráltatja a gyerekét Mozarttal. A harmadik ölében ringatja.

18. K: Nehezen vontad be az apákat a zenei mozgásokba?

V: Egyáltalán nem nehezen, éppolyan szívesen vettek részt, mint az anyák és a nagyanyák. Persze akadt olyan, aki újságot olvasott, míg a két gyereke szólót táncolt. De ezek a sóhajtani való apák nem jártak rendszeresen, csak kivételes alkalmakkor. Viszont olyan gyerekem is volt, akinek az anyját nem is láttam, az apja hordta hozzánk.

19. K: Az elvált apja?

V: Igen, az elvált apja. Nehéz megpróbáltatás egyes apáknak, hogy a különköltözés után nem vehetnek részt esti lefektetésben, mesélésben. Nem ők mennek éjjel pisiltetni, vigasztalni, hányásból kimosdatni. A mindennapi testi feladatok nincsenek többé. Fürösztés sincs, etetés is ritkán. Mi marad?

20. K: A te óráid hogyan pótolnak ilyeneket?

V: Ilyeneket nem lehet pótolni. De azt lehet, hogy érzelmekben telített perceket éljenek át együtt, ketten, a gyerek és az apja. Biztonságosan tudják, hogy ott teljes figyelemmel figyelnek egymásra, mindig. Heti egy-két órában ugyan, de lehet rá készülni és lehet rá emlékezni.

21. K: Hogyan szervezed meg most a várandós anyák foglalkozásaihoz az apák részvételét?

V: Jelenlétüket aligha, manapság nem érnek rá napközben, dolgoznak. De megbeszélem az anyákkal, hogy a hazavitt zenedarabokból hallgassanak együtt, és az énekeinket is énekeljék.

22. K: A botfülűek is?

V: Bizony, a botfülűek is, erre mindnyájan ötleteket tanulnak. A botfül nem akadály, énekelnek saját dallamaikkal.

23. K: Hamisan?

V: Dehogy! Csak másképp. A gyerek pedig boldogan hallgatja a szeretett apja hangját, mindegy, hogy eltalálja-e a „Kinyílt a rózsa” dallamát, vagy kalandozik körülötte.

24. K: És mi lesz később? Hátha a gyerek jó fülű, és rájön, hogy az apja más dallamot énekel?

V: Gondolom, megöleli az apját. A mi gyerekeink így szokták.