Átváltozások

 Átváltozások

1. K: Mit jelent nálatok az átváltozás?

V: Gyerekeim találták ki, hogy átváltozásnak nevezik a zenéhez kitalált jeleneteiket, történeteiket. Egyik könyvemben több átváltozásuk eredeti felvételének leírását közöltem. A közöltek azonban csak egyes témákhoz csoportosított, kiemelt darabok, sokkal több van még a magnóra felvett történetekből.

 2. K: Hol vannak?

V: A hat tanévünk idején magnóra mondott foglalkozásaink anyagában. Ha egyszer pénzünk lesz arra, hogy leírassuk a kazettákat, kiválaszthatók lesznek a gyerekek szövegeiből a történeteik is. Számát se tudom, mennyi.

 3. K: Miképp lett olyan sok?

V: Mert nálunk az egyéni kitalálást értékeljük, nem pedig a tanító által adott feladatokat osztályozzuk, ahogy azt az iskolákban szokás. Nálunk a gyerekek képzeletéből fakadt ötlet megbecsült valami, és ezt a gyerekeink tapasztalatból hamar megtanulják. Megörülnek neki, és boldogan közlik.

 4. K: Mindegyik ötletüket elfogadjátok?

V: Mindegyiket.

 5. K: A bugyuta ötletet is?

V: Nincs bugyuta ötlet. A szokatlan ötlet esetleg a gyerek kreativitásának bizonyítéka. A felnőtt elvárásának megfelelő ötlet nem a legjobb. Sokéves tapasztalatom bizonyította, hogy a gyerekek sokkal érdekesebb ötleteket hoznak, mint a mi felnőtt eszünkben születők.

 6. K: Mindjárt a foglalkozások kezdetén?

V: Nem, nem. Eleinte csak szűkös képzeletre utaló ötleteket közölnek. Vagy semmilyet. Eltelik néhány hét, esetleg hónap, mire megtanulják, hogy egyéni ötleteik megbecsültek lehetnek. Azaz nem nevetjük ki a szokatlan ötletet.

 7. K: Nem szabad nevetni?

V: Nem szabad kinevetni. Lemosolyogni. Leinteni. Kijavítani sem. Az elfogadás az első feltétel ahhoz, hogy egy gyermek közölje a gondolatait. Minden elgondolása megbecsült.

 8. K: De ha igazán butaságot mond?

K: Ki vagyok én, hogy nyomban, első hallásra megítéljem? Hátha csak alaposabb átgondolás után sül ki, hogy az ötlete értékes, csak szokatlan? Ha azt szeretném, hogy bátorsággal szóljanak, meg kell értetnem velük, hogy az elgondolásaik nekem fontosak.

 9. K: Miből érthetik meg?

V: Tapasztalatból. A foglalkozás minden pillanatából.

10. K: Mégis, mi a kezdete mindennek?

V: Énekes körjátékainkban újítást találtam ki: a kör közepén egy szereplő átváltozik valamivé. Például a „Kis kece lányom” dalhoz ő lesz a kislány cipője. Vagy a masni a hajában. Vagy a báránykája. Vagy a rásütő napsugár. Vagy egy rezedaszál.

11. K: És ha azt mondja az átváltozó, hogy ő a Duna?

V: Megdicsérem, hogy a kislánynak éppen most támadt kedve fürdéshez. Vagy kavicsokat keresgél a vízparton. Biztos eszembe jut valami dicsérendő.

12. K: És ha azt mondja, hogy oroszlán?

V: Bizony gyakran mondják az oroszlánt, mert sok gyereknek fontos, hogy ő lehessen az állatok királya, és ordíthasson kedvére.

13. K: Ordíthat?

V: Azt mondom: ”Remek oroszlán voltál, de eddig még csak azt hallottuk, hogy milyen az oroszlán hangja. Látni is szeretnénk. Megmutatnád nekünk mozdulataiddal is? Mondjuk, mintha csöndben osonnál a folyóhoz, mert megszomjaztál.” Akkor megpróbálja a nehezebbet, hogy mozgásában élje át az oroszlánt. Eközben a mozdulataira figyel, és az ordítást elfelejti.

14. K: Megpróbálod elkerülni, hogy tiltanod kelljen az ordítást?

V: Telitalálat! Megpróbálom elkerülni, hogy tiltanom kelljen bármit. A ”ne így, hanem amúgy” már irányítás volna. Ha pedig irányítani kezdek, a nekem megfelelő megoldásokat kezdi keresni, hiszen kedvel engem, és szeretne örömet szerezni a tanítójának.

15. K: Nem ez a tanítás célja?

V: Nem. A cél az ő személyes kibontakozása. Ne akarjon hozzám hasonlítani. Keresse önmaga legszebb vonásait, képességeit, tulajdonságait.

16. K: De azért mégis hatni akarsz rá valamiképp, nem?

V: Természetesen hatni akarok, méghozzá nemcsak a szavaimmal, hanem az érzelmeimmel, a gondolataimmal, teljes lényemmel. Azért vagyok a tanítója. A hozzá vitt kultúrámmal is hatni akarok, hiszen Bachot, Bartókot viszek hozzá, és a legszebbeket a népdalokból, mindazt, ami nekem kedves, fontos, ami a lényemet építi. Mindent megteszek, hogy elfogadjon engem, amint én is elfogadom őt.

17. K: Mindent elfogad belőled?

V: Azt már nem tudhatom. Esetleg nem. Esetleg felfedezi és elutasítja a gyengéimet.

18. K: Mit teszel akkor?

V: Ha megmondja, megölelem. Talán azt is észreveszi majd, hogy egyes hibáimat, gyengéimet sikerül kijavítanom, és értékelni fogja az igyekezetemet. Az átváltozás jó út az ilyesmihez.

19. K: Mondhatnál erre példát?

V: Egész életemben rettegtem attól, hogy anyám egyszer meghal, és a földben kukacok, bogarak rágják szét a testét. Iszonyú gondolat volt, éjszakai felébredéseim rémsége. Amikor anyám meghalt, másnap tanítottam. Valami gyönyörű Bach-zenéhez táncoltunk, és Orsi, aki csodálatosan értett engem, hozzám jött, velem táncolt, körülöttem mozgatta az ujjait. Mindenfelé, a testem körül, de nem ért hozzám. Le is guggolt a lábam köré. A tánc végén azt mondta: „Rengeteg aranyos bogár és vidám kukac voltam, akik téged lakmároztak.” Soha nem beszéltem senkinek a félelmemről, természetesen a tanítványaimnak sem. Orsi talán nyolcéves volt akkor.

20. K: Az átváltozás valamiféle út a transzcendens felé?

V: Igen. Egyszersmind a gyerekek létezésének fontos alkotóeleme. Minden szülő ismeri a gyereke játékaiból, vagy amit játéknak nézünk. Török Sándor gyönyörűen írt erről, például az ötéves Máté átváltozásairól, amelyekhez az író partner lehetett.

21. K: Miért nem használják iskolában a gyerekek átváltozásait?

V: Néhol már használják, de nehezen kap helyet, mivel, mint tudjuk, a marxista filozófia tiltotta.

22. K: Tiltotta..?

V: Egy ízben, valamikor a hetvenes években, bemutatót tartottam egy csoport óvodai szakfelügyelőnek, élő bemutatót egy óvodás csoporttal, akiket ott láttam először. Közel egy órát játszottunk ott, kiindulva Kodály Kis emberek dalainak egy aranyos énekéből: „Nád alól és köd alól, vízi várból nóta szól, Hallja künn a sima rét békakirály énekét”. Az éneket számtalanszor eldaloltuk, mert a kör közepén különböző békává változtak azok, akiket behívott az első békakirály. Volt béka-királykisasszony és békaszakács, békasofőr és minden elképzelhető béka, mert a sok ovis mind sorra került. Remekül szórakoztunk, nagy hancúrozást csaptunk, és a végén még az elcsendesülés is sikerült, hát örömmel telepedtem le a szakfelügyelők elé a megbeszélésre. Mindjárt az első hozzászóló keményen kioktatott a súlyos hibámról, hogy a gyerekek nem változhatnak át békákká, csak úgy tehetnek, mintha békák volnának.

23. K: Mit válaszoltál?

V: Szerényen annyit, hogy a gyerekek sosem ”úgy tesznek, mintha”, hanem átváltoznak a játékaik jelentős részében. Akkortájt járt egyik foglalkozásomon a feledhetetlen Szabó Éva, minden idők legjobb gyermekértő rádiósa, aki diskurált ott ötéves Eszteremmel a cserebogár táncáról. Beszélgetésükből kiderült, hogy Eszter nagy szárnyú cserebogárt táncolt a Händel- zenéhez, és a szárnyát éppen a zene végén csukta be. Így elbújt a falevél mögé éppen jókor, mielőtt egy feketerigó bekapta volna. Eszter meggyőzően ecsetelte az ijedelmét, meg az ügyességét az elbújásban. Éva partnerként fogadta a történetet, érdemes volt vele megosztani az érzelmi árnyalatokat is.

24. K: Meggyőzted a szakfelügyelőket?

V: Bizonyára nem győztem meg, legfeljebb elgondolkoztattam, esetleg segítettem nekik, hogy felidézzék tulajdon gyermekkoruk emlékképeit. De ha emlékeztek, akkor sem mondhatták volna ki. Kötelező ideológiai rendszerben nincs magánvélemény.

25. K: Az átváltozás csak a gyerekkorban érvényes?

V: Hála Istennek nem. Költészet, művészet sem lehet nélküle. A valóság égi mása.

26. K: Csak az alkotó művészek részesülnek átváltozásokban?

V: Nem. Meggyőződésem, hogy minden ember. Csak sokkal nehezebb annak, aki a gyermekkora alkotó örömeit lesöpörte magáról, és elvackolt a kötelező mindennapjaiban.

27. K: Bevonod a szülőket is az átváltozós játékokba?

V: De mennyire! Az utóbbi években ez már nem gond, szívesen játszanak velünk.

28. K: Régebben gond volt?

V: Húsz évvel ezelőtt behívatott a művelődési ház igazgatója, és keményen lehordott, amiért megengedtem, hogy a zeneóvodás óráimra szülők bejöjjenek. Néhány szülő, mert a többség nem is akart bejönni, vásárolni ment, vagy odakünn cigarettázott.

29. K: Miért volt baj, hogy bementek?

V: Ezt kérdeztem én is. Kioktatott, hogy a példám nyomán esetleg más órákra is bekérezkednének, balettre vagy gyerektornára, vagy egyebekre, és zavarnák a csoport vezetőjét.

30. K: Szót fogadtál?

V: Nem. Aki akart, továbbra is bejöhetett. De akkor még nem volt olyan intenzív a felnőttek részvétele, mint később a Budapesti Művelődési Központban, ahol annyi éven át vezettem a csoportjaimat és kifejlesztettem a felnőttek részvételének módjait is. Megtanultam, hogy mire vigyázzak és mit előzzek meg.

31. K: Mit kellett megelőznöd?

V: Hogy beszélgessenek. Zene közben nincs beszélgetés, a gyerekeim ezt hamar megtanulták, de a felnőttek nem. Ők fecserésztek volna, ha hagyom. De ez csak apró részlet. A lényeges a részvétel lelki felkészültsége volt.

32. K: Milyen lelki felkészülés?

V: Az éneklés és a zenehallgatás nálunk az átváltozás feltétele, előzménye, kísérője, tehát teljes figyelmet igényel. A teljes figyelemről már többször írtam, fejezetekben, cikkekben magyarázgattam. A lélek állapota ez, minden alkotó tevékenység feltétele, szerintem a gyermeknevelésé is, a hangversenyhallgatásé is. Bizonyára az eredményes gyógyításé is. Amikor a gyermekek nálunk zenét fogadnak be, a teljes figyelmet tanulják. Ha a felnőttek részt vesznek benne, hasonló állapotba kell kerülniük.

33. K: Saját gyerekükkel együtt?

V: Nemcsak a saját gyerekükkel, hanem mások gyermekeivel is. Sőt igen fontos, hogy a másik gyermekek megjelenítéseihez is odaadják a lelküket, biztatással, erőátadással. Még jobb, ha nem irigyelik a másik gyerek sikerét, kiemelkedő megjelenítését. Ne azt kívánják, bárcsak az ő gyerekük lenne a legkiválóbb.

34. K: De hiszen ez lehetetlen! Hogyan kívánhatsz ilyet?

V: Nem lehetetlen. A mi éveken át összeforrott közösségünkben többször is éreztünk hasonlót. Persze nem mindig. De volt néhány alkalom, amikor megtapasztalhattuk, milyen emelkedett gyönyörűség az irigységen és önzésen túlemelkedő gyönyörködés. Ha megtapasztalod, visszavágyódsz hozzá. A gyerekek hasonlóképp éreznek az átváltozásaikkal. Megtapasztalják, aztán újra és újra tapasztalják. Visszavágyódnak hozzá.

35. K: Csak nem azt mondod, hogy a gyönyörködéshez önzetlenség szükséges?

V: Nálunk igen. A foglalkozásaink menetében először csoportos táncolás folyik, mindenki mozog kedvére, egyedül, vagy szabadon választott partnerrel, társakkal. Többszöri ismétlés után kérdezem meg: „Ki kér szólót?” Versengve kiabálnak, hogy „én, één!”. Boldogok, ha megmutathatják magukat, ha figyelemmel nézzük őket. A zenedarabunk rövid, egy-legfeljebb kétperces, több szólóra sor kerül.

36. K: A szóló-jelenetet türelemmel végignézik a többiek?

V: Sokat dolgozom ezen a közös figyelmen, amihez mélységes empátia és nem kevés türelem szükséges. Hiszen minden gyerek várva várja, hogy az ő táncát nézzük megkülönböztetett figyelemmel. Egyik legfontosabb nevelési eredményem, hogy haladó óvodás csoportjaim képessé válnak erre. Persze annak biztos tudatában, hogy mindnyájan sorra kerülnek. Ha nem ma, hát legközelebb biztosan.

37. K: Hogyan fegyelmezel?

V: Semmi esetre sem a szokásos tiltásokkal. A lecsendesítésnek több trükkje van, de a „figyeljetek ide!” nem szerepel köztük. De mondom azt, hogy: „Ugye én is mindig figyelek rád, ha kérsz tőlem valamit?” És mivel ez igaz, hatásos is. Igazi eszközöm azonban az átváltozások örömteli tapasztalata. Csak a tapasztalatokból tanulhatják meg azt, hogy a zenét elindító csöndnek értelme van, hogy a zene befogadása valami érdekes és jó, és a belőle fakadó átváltozások lelki megújuláshoz vezetnek.

38. K: Észreveheti egy kisgyerek a lelki megújulást?

V: Istenem Uram, micsoda kérdés! Senki jobban nem tudja a lelki megújulást érzékelni, mint egy kisgyerek. Legújabb család-filmünk egyik legszebb jelenete, hogy a négy hónapos Matyit látjuk Masopoust Katalin csellója mellett, amint Bach szólószonátájában gyönyörködik. Mi, akik ott voltunk, hallottuk is, ahogy Matyi beszélt a művésznőhöz, mihelyt abbamaradt a zene. Valami fantasztikus szép gőgicséléssel biztatta. Így a darab sokszor megismétlődött, Katalin egyre elmélyültebben csellózott, Bach zenélt a kosárkában fekvő csecsemőnek. Az átváltozás legszebb perceit láthattuk ott.

39. K: Nem minden átváltozáshoz fűződik tartalom?

V: Nem. Az átváltozások íve olyan, mint amikor a szivárvány ível át az égboltozaton: kezdődik odalenn a földiek közelében, amikor béka-királykisasszonnyá vagy egerek öreganyjává vagy csipkefa bimbójává változunk. Énekhez, szöveghez, megnevezhető tartalomhoz kapcsolódunk. Igaz, mesebeli tartalomhoz is, a házikó lehet hópelyhekből vagy virágszirmokból, az ebihalak lakhatnak kristálypalotában, a táltosparipából egy pillantás alatt vadkacsa lesz. De a zenével való átváltozásaink más, ismeretlen magasságokba is lendíthetnek, oda, ahol az égő csipkebokorban az jelenik meg, akit mindnyájan sejtünk, remélünk.

40. K: Gyakran előfordul ez?

V: Életünkben is ritkán. Pedig mennyire vágyódunk utána, nem? Szívünkben titkon reménykedünk. Hátha éppen ma? Ha elmennék oda, ahol várhatom? Ha utazásban meglelném? Ha tengeri naplementében? Ha templomi szertartásban? Ha koncerten? Ha képek, versek között? Ha a szerelmem karjaiban? Próbáljuk itt és ott.

41. K: Megleljük-e?

V: Megrendelésre nem. Hiszen ajándék. Kegyelem. Mégis, miénk a remény, ha alázattal közelítünk a forrásokhoz. Bach zenéje ilyen titokzatos forrás. A négy hónapos Matyi felismerte.

Megjegyzés:

Kokas Klára: Gólya, gilice és a képzelet (részlet)

 Az átváltozásban szerencsére mindig lesz ötletes gyerek, aki valami egyénit, szokatlant, esetleg mókásat kitalál, és akit megdicsérve megérteted a gyerekeiddel, hogy ez olyan hely, ahol az egyéni ötleteit dicsérik. Mihelyt erre ráébrednek, dőlnek majd az ötletek! Fontos körülmény, hogy az ötletek nemcsak szavakban hangzanak el, hanem megjelenítik az egész testükkel. Nem “eljátsszák” és egyáltalán nem “megjátsszák”, mint egy felnőtt tenné, hanem átváltoznak icipici hangyává vagy meglapuló párduccá, „aki nem bántja a gólyafiakat, csak nézni jött”, amint egy négyévesem kitalálta. A képzelet itt beláthatatlan mezőkön repdes, és megjósolhatatlan tarka virágokról szed mézet, és titkos fészkekből hoz elő aprócska, igen jelentős magvakat.