Álmaim iskolája

Álmaim iskolája

1. K: Elképzelted már álmaid iskoláját?

V: Világosan él a képzeletemben, még a részleteit is látom, a gyerekeket benne.

 2. K: Milyen gyerekeket?

V: Óh, sokfélét, nagyon különbözőket. Nyugodt szemlélődőket, akik megbámulnak egy pókot, mint Miklós unokám. Egyszer a Dinosauros-parkban mellettem guggolt, szinte mozdulatlanul, hang nélkül, talán egy órahosszat. Egy bokor alján dolgozó pókot nézett. Ötéves volt.

 3. K: Lassú gyerek?

V: Nem, hanem intenzív. Érdekes helyzeteiben megmarad, nehéz kimozdítani. Saját tempóját követi, időt szán a tevékenységeire, a megfigyeléseire. Lázad, ha megzavarják.

 4. K: Megengednéd az iskoládban, hogy egy gyerek maga válassza meg a tevékenységét?

V: Alkalmakat adnék nekik a szemlélődésre. A szemlélődés csodálatos figyelmet terem, mélyet, igazit, boldogítót. Magamról tudom. Gyerekkoromból való meseszép élményem, hogy a kék égboltot bámulom sok-sok virágzó akácfa ágai között. Valami különös kombinációja volt a színeknek, a kék, a zöld, a fehér sokfélesége, fények és árnyékok játékában. Semmiféle iskolai élményem nem hasonlítható ehhez.

 5. K: No de az akácfáktól nem tanulhattál meg olvasni?!

V: Zongorázni sem. Sőt énekelni sem. Azért mégis, ha énekelek, az akácfák fényjátékai és a beláthatatlan távoli kékség segítenek.

 6. K: Miben segítenek?

V: A lélegzetemben. Biztonságosabban lélegzem. Tudom, hogy lélegzeni jó, hogy az éneklés a lélegzetemből fakad, szeretek lélegzeni. Az akácfák is lélegzenek, a virágaik is, mindegyik fürtön mindegyik tátika másképp, mégis segítik egymást. Évek múltán, amikor a kórusaimat vezényeltem, megértettem az akácfürtöket. Nem kívánkoztak kifelé egymás lökdösésével, együtt lélegeztek, és abból lett a szép hangzás.

 7. K: Csoportos foglalkozásokon a gyerekek hogyan szemlélődjenek?

V: Igen, ez a szervezés magasiskolája. Álmaim iskolájában a művészetek tanulása is szemlélődő figyeléshez kapcsolódik. Van kert, fák, bokrok, fű, elbújós helyek, hangokat, színeket, mozgásokat figyelünk. Velemben, az egyhetes táborainkban csináltunk ilyesmiket, mindig lett szépséges folytatása, a gyerekek megtáltosodtak, ragyogó új alkotások születtek. Marikovszki Andrea talált ki természet-alkotásokat, kövekből, ágakból, földből. Nem mutatta meg, hogyan legyen, csak felvetett egypár ötletet.

 8. K: Szavaik is alakultak?

V: Igen, az alkotásokból áradtak a szavak, a mesék, a mesebeli történések. Ha iskolánk lenne, ilyesmihez kapcsolnám az írás-olvasást.

 9. K: A kottaírást és -olvasást is?

V: Azt mindenekelőtt. A hangok lejegyzése varázslat. Hiszen a hangokat nem lehet leírni, csupán megközelíteni. A zenei hang leírása csak mesében lehetséges. Mi az, hogy magas? Magas egy hang? Dehogy. Csak úgy kitaláltunk hozzá jelzőket: magas, mély, vastag, vékony. Mankókon topogunk, pedig szárnyakra lenne szükségünk.

10. K: Szárnyakra?

V: Hát a hangok nem szárnyakon érkeznek? Dúdolsz egy altatót álomba bújó gyerekednek, a dallam a lepke szárnyánál finomabb. Lekottázhatod anyád énekét? A színét, a melegét, a sugarait, a benned megszülető képét?

11. K: A kottaírás nagy találmány, nem?

V: Óh, igen, csodálatos találmány. Kodálynak igaza volt, a zenei írás-olvasást érdemes iskolákban tanítani. Hangzásokat olvasható kódrendszerbe rakni? Érdekes játék.

12. K: Miért vált mégis általában olyan unalmassá?

V: A hangzó elemek memorizálása átlagos szellemi képességű embereknek csak sűrű és változatos gyakorlással sikerülhet. Mindennapos énekórával. Ezért vált világ csodájává a magyar énekes iskolák modellje. A heti egy-két alkalom nem elég. A hangközöket kondicionálni kell, mint a kísérleti patkányoknak a csengő jelzéseket, ismételni. De embergyerekek csak szórakoztató ismétléseket vállalnak szívesen, a Kodály-módszer ötletes tanárai ezért ide-oda variálták az ismétlés különböző formáit, hallásból éneklésbe, éneklésből lejegyzésbe, betűkottába, leegyszerűsített jelekbe. Jól megismert, sokszor énekelt dalokból emelgették ki a rövid, megjegyezhető motívumokat, azokból meg a nagyon biztonságos alap-hangközöket. Ezeket aztán variálták, felismerték új helyzetekben, másik dallami környezetben.

13. K: Így készült a belső hallás?

V: Így bizony, mindenkinek, bárkinek, a gyenge zenei hallással érkezőnek is, sokan tapasztaltuk. Egyszerűen kondicionálás volt, vidító, felhangoló érzelmi körítéssel. Felhangoló, üdítő tevékenység gyereknek, tanárnak.

14. K: Miért félik, miért vitatják most annyian?

V: Mert lehetetlen körülmények közé került, nem működik, nem is működhet, hiányzik a kondicionálás feltétele: a sok-sok ismétlés, sűrű időközökben. Szabó Dénes, a csodálatos nyíregyházi zenetanár, akinek kórusfelvételeit lelkesen figyelem, egyik rádióbeszélgetésében kereken kijelentette, hogy a zenei írás-olvasást csak mindennapos énekórákkal lehet megtanítani, másképp nem. A mondat elhangzott, a riporter nem folytatta a témát, pedig érdemes lett volna

15. K: Álom-iskoládban tehát tanítanátok zenei írás-olvasást?

V: Mindenkinek tanítanánk, a földrajztanárnőnek is, a konyhalányoknak is. Napközben olykor kánonokat énekelnénk, madrigálokat, népdalokat. Esténként korálokat több szólamban. Jó időben odakinn, szabad tűz mellett. Hidegben a kandalló vagy a búbos kemence körül. Énekelve terítenénk, mosogatnánk. Persze mosogatógépbe rakosgatnánk, ami odaillik, és súrolnánk, amit muszáj. Aki edényt tör, énekelve söpri a cserepeket. Vasalni csak énekelve kellemes. Ablakot fényesíteni nem is lehet dalolás nélkül.

16. K: Mi legyen a botfülűekkel?

V: Saját dallamaikat éneklik. Improvizálnak. Dudorásznak. Fütyörésznek. Énekes partnert kérnek segítőül. Remélhetően gyereket.

17. K: És a beszédhibásak? A dadogók? A nagyothallók?

V: Csupa remek alkalom az éneklésre. A nagyothallók Mozart-műveket hallgatnak, Tomatis módszere szerint. És sok-sok Mozart-művet énekelnek, hála istennek, írt ő szépen énekelhető műveket. A dadogó pedig minden tantárgyból felelhet énekelve, még idegen nyelvekből is.

18. K: Hogyan veszekednek? Hogyan bosszankodnak?

V: A feszültség: szomorú állapot. Van néhány könyvem a kilábaláshoz segítő receptekkel. Gyakorolni kell. Olykor a humor segít, máskor az elcsöndesülés. Figyelni lehet a tétován kanyargó hangyákat, a füvekben sétafikáló bogarakat. Mérgemet olykor egy bokornak fújom el; remélem, a gyökereitől kér számomra tanácsot. Onnan szerzi az okosságát. A gyökerei tudják, mikor melyik ágnak, levélnek kell nedvesség, táplálék. Nagy bölcsesség kell ahhoz. Az én bosszúságaim szétsimogatásához kevesebb is elég.

19. K: Szabad lesz az iskoládban ellenségeskedni? Utálni, irigyelni egymást?

V: Pál apostol olyan szép szavakkal biztatja híveit békességre, megértésre, szeretetre. A leveleit olvasva azt hinnéd: ilyen biztatásnak lehetetlen ellenállni. Aztán elgondolkodsz a levelek dátumán, bizony eltelt azóta egy kis idő, az emberek gyakorolhatták volna a békességet, a megértést. Amit talán biztonsággal kérhetnék: fogadják el egymást a gyöngeségeikkel együtt. Sokfelé tanultam módszereket arra, hogy emberek megnyíljanak egymás felé. Azt talán sikerül elérnem, hogy a hát mögötti pusmogás és rágalmazás kívül maradjon a kapuinkon, még a kertjeinken is.

20. K: A tanításban egyességet köttök?

V: Erkölcsiekben igen. Módszerekben szabadság várható. De az eredményekre nagyon figyelünk. O’Neill, az angol pszichológus, akinek könyvéből először olvastam a gyerekek szabadságáról – 1968-ban, számítsd ki, hány esztendeje –, kétségbeesett és nevelhetetlennek tartott tanítványairól írt csodákat. Egyikre mindig gondolok, amikor pedagógus társaim panaszkodnak nehéz tanítványaikról: ez a fiú fél esztendeig csak biciklizett az intézetükben. Semmilyen órára nem járt, suliba se, csak biciklizett egész nap. Valahogyan aztán a bicikli szerkezete keltette fel az érdeklődését a tanulás iránt.

21. K: Megengedhetnél ilyesmit az iskoládban?

V: Nem. Megpróbálkoznánk egyebekkel is. Ne feledd, hogy álom-iskolánk a művészetek köré építené a programját. Pontosabban az igazán értékes, nagy zenék befogadása köré. Összefüggéseket keresünk a zene-befogadás, a képzelet, az emlékezet, az alkotó tevékenységek, az együttműködés igénye, az önkifejezés bátorsága, az empátiás figyelem, a megismerés örömének képességei között. Ezek egyike sem melléktermék. Valamennyi a személyiség fontos része. Még alárendelés sincs közöttük, egyenrangúak fontosságban.

22. K: Kapcsolódik a kémia, a fizika, a matek, az anyanyelv, az idegen nyelvek, a komputer, a torna, az ábrázolás a zenével?

V: Most hallottam Genfben, hogy a francia oktatásügy kötelezővé tette az összefüggések keresését, alkalmazását az iskolákban. Alig várom, hogy tájékozódhassak a program részleteiről. Eddig Németh László kísérletéről tudok, leírása negyven év óta csoda számomra. Mély igazságot ismert fel, mindnyájunknak utat mutatott. Nem követhető utat, praktikusan nem követhetőt, mert mi tanítók többnyire egy vagy néhány területen tájékozódunk csak annyira, hogy tanítani is tudnánk.

23. K: A zenetanításban milyen összefüggésekre látsz lehetőséget?

V: Tapasztaltunk többet. Az ábrázolással való összefüggést Székácsné Vida Máriával kezdtük a Csatárka úti Gyermekotthonban, 1968-ban. Erről Vas Judit készített szép filmet.

Pállay József festőművész-tanárral dolgozzuk ki most a programunkat, évtizedes együttműködésünk tapasztalataival. Több filmünk mutat be jeleneteket ezekből. Nagy előny, hogy Pállay József maga is készít értékes filmeket különböző foglalkozásainkról.

A bábművészetet Granasztói Szilvia hozta közénk, bábjainak szépsége, kifejező ereje élmény, sőt gyógyító erő. Lakatos Lilla a termésbábjaival hozott remek, szépen követhető újdonságokat. Józsa Éva a bábkészítésben élő szimbólumok léleképítő hatásával ismertette meg tanfolyamunk hallgatóit. Puskás Éva szakkörös gyerekeivel a magyar népköltészet kincseivel, dalokkal és mesékkel indít ábrázolásokat.

Fleck Erika szakkörös csoportjával egyéni módszereket fejleszt a zenehallgatás és az ábrázolás összekapcsolódásával. Garamszegi Valéria zebegényi óvodásai számára a zenével mozgás és a hozzá kapcsolódó festés mindennapjaik örömévé vált. Duga Ilona pécsi alsó tagozatos osztályaiban a dalolás anyanyelv lett, a gyermekek természetes eszköze, amelyhez a napjuk bármelyik órájában fűződhetett egyéb alkotótevékenység, más-más kifejező forma.

De ma már országszerte ébredeznek szebbnél szebb programok, például a világhírű Apagyi Mária és Lantos Ferenc művész alkotópár nyomán, vagy Winkler Márta csodálatos tanításának ihletésére, vagy számos más példából merítve, amelyekbe immár betekinthetünk mi is, mások is, szabadon.”

24. K: És mi lenne a zenei írás-olvasással? Azt éppen úgy tanítanátok, amint az szokásos?

V: Dehogy! Már alig várom, hogy újító lelkületű zenetanárokra bukkanjak, és átadhassam nekik az ötleteimet. A módszertanok valósággal sikítanak a megújulás után. A gyerekek felfedezésre vágynak, és mi lehet izgalmasabb, mint a hangzás kódrendszerének személyes, egyéni felfedezése, változatokkal.

25. K: De hát a kottaírást rég felfedezték, nem?

V. Minden zenész tudja, hogy a kottaírás apró mankókon biceg, sok zeneszerző próbálkozik újfajta partitúrákkal. Miért ne készítsenek a gyerekek saját elképzelésű partitúrákat? Rajzokkal, ábrákkal, figurákkal, színekkel, virágokkal. Térben is elképzelhető. Fleck Erika pécsi kamaszai agyagot kentek az asztalukra, abba táncolták a hangokat, látjuk a videofelvételen. Ezerféle megoldás lehetséges.

26. K: De Mozart vonósnégyeseit mégiscsak úgy kell olvasni, ahogy ő leírta, nem?

V: Igen, de nem azzal kezdik a kottaolvasást, hanem a legegyszerűbb lejegyzési formákkal. A „Zsipp-zsupp, kenderzsupp” dalocska első motívumával; még azt is szétválasztják ritmusra, ritmusjelekkel, azaz pálcikákkal. És a dallamot a hangközöket jelző betűkre.

27. K: Miért baj ez?

V: Egyáltalán nem baj, zseniális fogás volt az egyszerűsítésnek ez a szájbarágós formája, egyszerűbb már nem is lehetne. Meg is tartanám. De elibe tenném a partitúrák felfedezését, másféle zenékét, többfélét. Megpróbáltam egyszer, hogy rajzoljunk le hallásból bizánci éneket. Arab nyelven énekelte egy apáca, a szólóéneke úgy kanyargott, mint a sirály a szélben, lebegve. Alatta a mélyben férfihangon, hosszan kitartott hangokon, zengett-bongott a kíséret, mint az alig mozduló tenger. Mintha napfény merült volna a nagy simaságba. Tökéletesen vizuális élmény volt, a hangok átúsztak a látványba. Nekem megélt látványba. De a gyerekek nem részesültek ilyenben, tenger nincs Magyarországon. Mégis hasonlóképp közelítették meg a zene ábrázolását, ezt a különös kétszólamúságot. Az ének az ősrégi magyar siratókat idézte, azok egyetlen szólamban kanyarognak. A bánat intenzitása, a kesergés hangokba öntve. A gyerekek tökéletesen felfogták a különös hangzás varázslatát, színekkel próbálták megközelíteni a magasságban lebegést és a mélység mozdulatlanságát.

28. K: Azt szeretnéd, hogy a gyerekek felfedezhessék a hangok és a vizualitás összefüggéseit?

V: Igen. Méghozzá korán, mielőtt ráállítják őket az egyszerűsített, a gyerekek számára előcsócsált módszerbeli lépésekre. Azt szeretném, ha maguk fedeznék fel a hangzás és a látvány összefüggéseit.

29. K: Mire jó az?

V: Az önálló felfedezés mindig maradandóbb, mint amit elmagyaráznak. Sok gyerek egyenesen utálja az előrágott bébiételt, kikapcsol, miközben magyarázni próbálnak neki, talán unalomból, mert gyorsabb az agya. A csoportos tanulásban mindig nehéz eltalálni az egyéni tempókat.

30. K: Lehet esetleg tágabb, mélyebb összefüggés is a hangzás és a látvány között?

V: Igen, magasabb és mélyebb, tágasabb az összefüggés. Más az összefüggések minősége is. Nemcsak arról van szó, hogy jelekbe rakja, amit hall. Persze az is izgalmas feladat, hogy olyan jeleket találjon, amelyeket meg lehet fejteni. Azaz átadható jeleket. A gyerekek képzelete éppen erre való. Az összefüggés azonban több ennél, a természet-szemlélődéseimben újabban értékesebb, nemesebb összefüggéseket fedezek fel.

31. K: Festői látásod van?

V: Sajnos nincs festői látásom. Legnagyobb festő barátom, lelki testvérem, Kokas Ignác beszélt nekem ezekről. A szívem szakad meg, hogy nem vehetem magnóra, amiket mond, egyszerűen nem vagyok képes gépekkel manipulálni körülötte. Úgy ülök a lábainál, ahogy Mária bámulhatta a Mestert, tátott szájjal, minden szavára figyelve. Otthon aztán előveszem a képeinek a kicsi fényképeit, és nézem őket, némán.

32. K: Elmagyarázza neked a festés titkait?

V: Nem, nem. Semmit se magyaráz. Csak mondja az igazat. Az alkotóművész igazát, a gyötrelmeit és az élményeit. Ő érti legjobban a gyerekeim ábrázolásait is. Nem rajzokat elemez, mint egy pszichológus tenné. Csak ránéz és érti. Sírni tudnék. Sírok is, otthon, miután hazatértem, és bebújok az odúmba, mint valami bagoly, és próbálom felidézni, amiben részesültem.

33. K: Miért sírsz?

V: Mert attól félek, hogy nem tudom közvetíteni a szavait. Nem emlékszem olyan pontosan, ahogy kellene. Csupán az érzéseim maradnak meg. Álmaim iskolájában, pedig tanítanom kellene, minden szavát tanítanom, sőt nemcsak a szavait, hanem őt magát, a lényét, ahogy mondja. Az arcát, a tekintetét, a kezeit. A keze többnyire sebes, mert kézzel is keni a festéket, meg is mutatta, hogyan.

34. K: Álmaid iskolájában mesterségeket tanítanál?

V: A mesterségeket más tanítókra bíznám, én embereket tanítanék. Élőket, amíg élnek, és az emléküket, ha már csak a lelkük él velünk. Kodállyal is így vagyok.

35. K: Milyennek láttad?

V: Szent Isten, hogyan lehet azt elmondani? Az evangélistákat se értettem soha, miképp írták le Jézust. Nem is írták le, csak amit mondott és amit tett. De nem fogtak bele, hogy leírják az arcát, amikor aludt a csónakban a párnára hajtva a fejét, miközben a Genezáreti tó háborgott alatta. Elképzelem az arcát. Látom fáradtnak. A csónak jócskán dobálhatta, ismerem ezt, sokszor voltam háborgó vizeken, féltem is, remegtem. Aligha aludtam volna. De Ő aludt. Ehhez képzelem az arcát.

36. K: Sokszor láttad Kodályt?

V: Sokszor és sokféleképp. Írtam az emlékeimről, egyszer régen, megjelent angolul és svédül. Magyarul nem. Majd egyszer újból megírom, vagy talán mesélek róla álmaim iskolájában. Hogyan beszéltek a mester-közeliek Mozartról, Bachról, Beethovenről? Az a tanítvány, aki füzetbe irkált neki üzeneteket. Aki megágyazott neki. A halálos ágyát is fel kellett húzni ágyhuzattal, nem?

37. K: Álmaid iskolája nagyon személyesnek ígérkezik. Nem félsz ettől?

V: Csak a személytelenségtől félek. Az eszme, ha kiemelik az emberből, félelmetesen eltorzulhat; olyanná válik, mint az, aki aztán felhasználja.

38. K: A gyerekek a személyekhez vonzódnak?

V: Szerencsénkre igen. Álmaim iskolájában figyelünk erre. Nem könnyű kilépni az oktató felnőtt szerepköréből, és az igazi valónkat élni körülöttük. Milyen vagyok? Milyen szeretnék lenni? Milyennek szeretnék látszani? Szeretem a ráncaimat? A májfoltokat a kezemen? A fákkal szoktam megbeszélni a bátorságos megjelenésemet.

39. K: A külsőségeket?

V: Igen, a külsőségeket is, a fának is vannak külső jegyei, foszló kérge, száradó gallyai. Van egy csoda-fám a testvérem kertjében, vele megbeszélhetem a bajait is, nem hiú, nem titkolózik. Óv engem, véd a naptól, hőségben segít nekem. Vele nem kell szerepet alakítanom, elfogad, teljességgel. Igaziak vagyunk, mindig.

40. K: De nem tud válaszolni a kérdéseidre.

V: Már hogyne tudna. A beszéde világos beszéd, könnyű érteni. Csak idő kell hozzá. Nem lehet röptiben fecserészni vele, és közhelyeket sose mond. Ahhoz nincs ideje. Nagyon elfoglalt. Minden ágacskájának minden levelére gondolnia kell, táplálni őket, vagy elhullatni, ha itt az ideje. A gyökerei pedig különösen igényesek. Mert ők még titkosak is.

41. K: Ilyeneket akarsz tanítani az iskoládban?

V: Ha nem tanítanék ilyeneket, nem lenne érdemes a gyerekeket hozzám küldeni.