Kokas Klára: Kerek Világ

Kokas Klára: Kerek Világ

Belépő

Először „tanfolyam”-ot írtam a címbe. Aztán mégis kitöröltem. Olyan rideg szó. Bádogból van. Pedig a miénk fenyőgallyakból volt. És virágszirmokból, talán még illatból is. És mindenesetre gyertyafényből. Mert a szeretet, ha anyaggá válik, ilyesféle anyag lehet.

Tizenkét tanítóval találkoztunk hat napon át. Minden reggel a tanítókkal és 11 órától tanítványaikkal is. A tanítók mind rám mosolyogtak, a tanítványokkal már jöttükben az ablaküvegen át összenevettünk. Leventével összedugtuk az orrunkat az üveg két oldalán és néztük egymást. Odabenn nekirontott tilos dolgoknak, háttal nekem, merthogy másokkal is foglalkoztam. „Pisilni kell, kakilni kell”– egyikünk szaladgálhatott vele az éneklés, a zene idejét rövidítve ezzel. „Bajt csinálok, gondot okozok, hátha akkor jobban figyelnek rám.”

Megláttam és beleszerettem. Gyönyörű, barna szemében a Teljesség vágya. Benne nincs megalkuvás, nincs belenyugvás. Levente kiabál és rohan és tépdes és zavar és idegesít, amíg bírja szusszal. Bírja akármeddig. Zenélni vele? Együtt a többiekkel? Melinda így fogalmazta: „Nem az egyszerűen és könnyen kezelhető gyerekeket hívtuk ide, hanem a nehezeket. Lássuk, mi történik velük.”

Sára kerek arcocskáját szőke fürtök övezik. Aggódva pislog a szemüvege mögül, míg kérdi: „Megsiratsz, ha hazamegyek?” Tanítója türelemmel válaszolja: „Megsiratlak.” A kérdés elhangzik, mint egy dal refrénje, ugyanúgy, megint és megint. Autizmusban sajátos a biztonság igénye. Dalolunk, sétafikálunk, átváltozunk, Sára is velünk, teljes örömben, ragyogásban. De percnyi csöndben ismét hallom: „Megsiratsz, ha hazamegyek?” Igen, Sára, megsiratlak.

Zsolti szépséges barnaság. Beszédjére mind figyelünk, szavaiból a szíve dobban és bölcsesség árad. Szivárványt fest Jóskának, így magyarázza: „A szivárvány, amikor esik az eső, kisüt a nap. A szivárvány a föld kereksége. Szép, meg barátságos is. Még őszkor is vagy télen. De télen nem szokott szivárvány lenni, mert akkor a tél elbújítsa a szivárványt, és akkor bajok lesznek, akkor nem süt semmi. Nekem az tetszik, hogy először a kék, utána a narancssárga, utána a piros, utána a zöld, világoszöld és így tovább. És ez a szivárvány az öröm, a bánat, hogy ha valami rosszul esik, vagy valaki meghalt a szívedben, akkor tudod a szeretteidnek, hogy az a kettő, azok a rokonság. A szivárvány. Ahány rokonságod meghal, annyi szálat kell rajzolni. És ők a szivárványok. És mindig az életedben lesznek, bármikor.”

A festés?… Zenére születik. Zsoltit mesebeli Tündér keresztanyja zenébe mártotta, zene lehetett a keresztvize, beborítja, mindenestül. Epilepsziáját gyógyszerekkel karbantartják már, de egyéb titokzatos rosszulléteit mindenfelől vizsgálgatják, ilyen-amolyan kórházi osztályokon. Nővér, orvos Zsoltitól tanul életörömöt. Mi is, a tanítói.

Kriszti fekszik a kerekes széken, elnyúltan, széttárt kezekkel. Kezecskéit megfogom, „Hej Krisztike, Krisztike”– énekeljük neki. Meglepődik, elmosolyodik. A beszéd nem az ő eszköze, de a mosoly az övé, igen, az övé. Mozart tánca is? Mónika kiemeli Krisztit a székéből és a maga lábfejére állítja. A kislány teste hanyatt dőlve támaszkodik az ifjú nevelő testének, biztonságosan. Így táncolnak ketten, Mozartra. Ámulok, csodát látok, könnyem csordul… Nyugodtan szól: „szereti, ha így sétáltatom.” Ó, Kriszti, Kriszti!

Ferikét most csak egyszer látjuk, de valamennyi nevelője érte aggódik. „Halálra készül, apja után” – magyarázzák. „Ezért nem eszik, csontsovány”. Beszéde már odaátról való. Milyen zeneművel szólíthatnánk meg? Nekem mindig Bach nyújt égi fogódzót. Mit bírt el Feri apja és mit nem bírt már? Hol a határ, ahol a semmibe lép a láb és lezuhan a test a cipelt kereszttel? Bocsáss meg Feri az apádnak és ne sürgesd a percet, amikor utána léphetsz.

Hétfőtől-szombatig

Napjaink rendjében az énekem nyit: kitárt karral megállok a szoba közepén és rázendítek.

Kérdés: Nincs bevezető? Eligazítás? Módszertani tájékoztatás?

Válasz: Minek lenne? A dal bevezet: zenébe fogunk. A dal eligazít: szép magyar ötfokúságból való dallammal. A dal módszert közöl: módszeremet a dalba rejtettem. Kitárt karom mindezt összefogja: kezeimbe kapaszkodhattok, kört alakítunk.

K: A körjáték hagyományos népi gyűjtésből való?

V: Esetleg abból. De kezdhetünk kört bármiféle dallal, hiszen az Érik a szőlő-höz, a Hej Dunáról fúj a szél-hez, a Kis kecelányom-hoz sem ismerünk játékleírást. Kitalálunk játékokat.

K: Nem rontjuk a hagyományt a magunk ötleteivel?

V: A hagyomány mindig érték marad. A leírást a gyűjtés örökíti meg, az eljátszás tartja életben. Az eljátszást meg a gyerekek ötletei frissítik megújuló örömmé. „Erzsébet asszony kéreti lányát” –dalával lejegyzett lánykérés, párválasztás az „ismerős”-et örökíti át, a rítust, „ahogy szoktuk”. A gyermekek megnyugszanak az ismerősben, a szertartásban. De vágyódnak az újdonságra, a meglepetésre is. Jó tanítás a kétfélét egyensúlyban adagolja.

K: Miféle ötletekkel variáltok énekeket játékokká?

V: A tanító ötletei elindítanak, a gyerekek ötletei kibomlasztanak.

K: De itt, a súlyos fogyatékossággal élő gyerekek közt nem másféle törvények érvényesek?

V: Az állandóság, az előre láthatóság igénye köztük is él, sőt autizmusban szenvedő gyerekeknél sokkal fokozottabb. De a Kerek Világ iskolásai nem csoportosultak egy-egy fajta fogyatékosság köré. Nevelőik találkozhattak olyan gyerekkel, akinél a megismétlődő mozdulat, vagy forma okozott örömet, és olyannal, aki új ötletei megvalósításában gyönyörködött.

K: És mi az állandóság?

V: Mindenek fölött a dal maga. Kreatív, ötletes, újdonság.

V: Minden nap. Ehhez nem kell külön énekóra. Hány percig tart? Egy dal sorra mindegyikük nevével. A neve naponta dallamokba öltözik. Mint egy erdei madár, friss harmatból szőtt fátyolba.

K: Miért olyan fontos a neve?

V: Minden gyereknek fontos. De még nekem is az, öregségemben. Santa Chiaraa védőszentem, mindig velem van.

K: De ha nem szereti a nevét?

V: Választhat másikat, akár többfélét, naponta mást, csak megszólíthassuk valahogy, dallammal.

K: Miért más a neve dallamba illesztve?

V: A neve prózában puszta adat is lehet, igazolvány adata, osztályzatok jelző adata. A dallam kiemeli a prózából, fénylővé csiszolja, lebegővé simítja. A dallamba bújt név szívdobbanás, pattanó szikra, hulló hópehely, kibomló falevél.

K: És ha szidni, fegyelmezni szokták a nevével? Például a hipermotil Leventét?

V: A folyton ismétlődő szidás nem jár haszonnal, egy hipermotil gyerek feltehetően nem is hallja. Kikapcsol, belső hullámaira állítja magát. Mindemellett megeshet, hogy megutáltatják vele a szépet, a kedveset, amelyet szentelt olajjal kentek a homlokára. Akkor megtoldanám a nevét valami kedves jelzővel: virágoslevente, örömöslevente, vízcsepplevi, hópelyheslevi, gyertyafényeslevi … Annál szebb a dallama.

K Átváltozásaikhoz milyen mozdulatok járnak?

V: Ez aztán személyre szabott. Ép testű, mozgásában szabad gyermek mozdulatait kár lenne irányítani, határa a csillagos ég. Nézz egy óra hosszat szabadon mozgó gyereket és próbáld leírni, milyen testrészeit mozgatta és hogyan. De a mozgásában korlátozott gyerek is többfélét kitalálhat a zene lendületében. Ahogy a mi Náditündérünk a gyerekeinkkel közös táncaikban. Még filmfelvételeken is láthatjuk.

K: Mit tehetsz te, a nevelője, hogy többféle mozgáshoz segítsd?

V: Biztasd. Dicsérd. Erősítsd. „No lám, milyen újdonságot találtál ki!” „Mutasd csak, hadd próbáljam én is!„Ejnye, de érdekes mozdulat, hogy is volt?”

K: Az ujja hegyével is varázsolhat erdei kakukkmadarat?

V: Még a szempilláival is, fekvőágyon. A szép hang, az érdekes hang, a kellemes hang, a különleges hang, a lágy dallammá szövődő hang, az apró pöttyökké szaggatott hang … mind, mind jelentkezhet az izmokban, mélyen belül, valahol.

K: Hogyan segíted, hogy megjelenjen?

V: Érinted a bőrén, a kis körmén, a haján, a szemöldökén, a könyökén… Te érinted, ő érinti, beszélgettek érintéssel.

K: Mire vigyázol vak gyereknél?

V: Az ujjait ne érintsd. Hisz ő a tapintásával lát. Ha ujjait érintgeted, mintha a szemét birizgálnád.

K: Hallássérült gyereknél?

V: Érintésed beszél. Gondolj az ujjaidba szereteterőt. Meleget, áradót, ahogy a szép zene árad. Bach fugát eltáncolhatsz a karjain, le-föl, még látja is, mintha zongoráznál.

K: Nagyon jól kell tudnod ehhez azt a fugát?

V: Tudni sokféleképp lehet. Minket a Zeneakadémián a fuga szerkesztésére is tanítottak, Palestrináét, Bachét tanultuk. Szabályaik vannak. Persze nem a szabályaik miatt váltak művészetté. Azt a valamit, amitől művészetté váltak, isteni szikrának nevezzük. Ezt az isteni szikrát érezzük meg a zenéjükből és ezt melegítheted át magadba, ha teljes figyelmeddel befogadod a zenéjüket.

K: Miféle stúdium, miféle előkészület kell hozzá?

V: Odafigyelő, belemélyülő odahallgatás kell hozzá. Magadban hallgatod és szabadon mozogsz is a hallgatáshoz, mert a szabadon születő mozdulataid segítenek a figyelésben.

K: A mozdulatok segítenek? Nem a mozdulatlanság?

V: A mozdulatok belsőnkben születnek, a testünk vegetatív rendszerében, a véráramunkban, a nedveinkben, a csontvelőnkben, a hormonokban. Izmok, inak, idegek áteszik ezeket és olykor külsőnkön látható mozdulatokba fordítják. Nem mindig. Hangversenyen sohasem mozdulok, az ujjaimmal sem, a lábammal sem, fejbicegetéssel sem. Belülről végigtáncolom, ha élettel teli, ihletett előadást kapok. Ezért a boldogító élményért járok oly sűrűn koncertekre.

K: Lemezekről, otthon, nem kaphatod ugyanazt?

V: Nem, az más. Lemezről minden előre várható. Élő előadásban ott születik. Mintha egyike lennék a pásztoroknak ott a betlehemi istállóban.

K: A belülről táncolásnak semmi külső jele nincs?

V: Talán van: nagy nyugalom, átszellemült figyelem, az égiekhez közelítés. Mozdulatlanságom a tengeré, a sóé, ha felületét nem borzolja hullám. Belül él ezer-millió hal, alga, növény, és drámák zajlanak.

K: Láthatod gyereken is ilyenféle figyelem jeleit?

V: Feltétlenül. Mindenekfölött gyereken látom, kisbabákon, csecsemőkön is. Az anyaméhben élő magzaton csak azért nem, mert nem látok át az anyja hasán. Ha átlátnék, ó, ha átlátnék! Az őrangyala bizonyára látja.

K: Ha a mozdulatot izmok átfordítják láthatóba, mi történik akkor?

V: Orsim kilenc évesen, copfosan, belenézett a kamerába a Tüzet viszek film forgatásakor és így szólt: „A zene felemeli a kezeimet és játszik velük.” És kifordítva tartja a tenyereit, mutatja azokat a zenével éledő kezeket.