Állatnyelven dobol

Állatnyelven dobol
Kisbabákkal sorozat

 1. K: Hogyan szoktatok rajzolni, festeni, mintázni?

V: A táncolás után sietve leterítettünk egy hosszú nylonlepedőt, arra a festékeket, rajztáblákat, kellékeket, és mikor mindez kész lett, letelepedtek a szőnyegre Amint csönd lett, megszólalt a zene, amire addig táncoltunk, és kezdték az ábrázolásaikat.

 2. K: Nem kaptak semmi irányítást?

V: A haladók nem. Nagyon szerettek festeni, boldogan feküdtek neki az alkotásnak.

 3. K: Semmiféle tanári irányítás? Csakúgy festettek?

V: Ha egy gyerek otthon rajzolgat, megmondják neki, hogy mit rajzoljon? Miklós unokám ötévesen csupa dinoszauruszt rajzolt, lapokat tele mindenféle figurás dinoszauruszokkal. Mostanában inkább pókokat fest, pókhálóikkal, bogarakkal. Olykor remeterákokat vagy katicabogarakat.

 4. K: De nálatok van pedagógiai cél, nem?

V: A pedagógiai cél az alkotás öröme. Zenefigyelmük átkapcsolódott színekbe és formákba is. Nálunk a mozdulatban éledt a zene, később ért az ábrázoláshoz. Fleck Erika tizenéveseinél fordítva történt, ők a festéseikbe merültek előbb.

 5. K: Nem is volt rajztanárotok?

V: Kicsiknél nem. Haladóinkhoz azonban egy szép napon betoppant Pállai József. Igen szép nap volt. Úgy történt, hogy Zsófi, egyik legzárkózottabb gyerekem, aki festéseknél többnyire a copfja végét rágogatta, hirtelen megtáltosodott, és virágzó cseresznyefát festett. Teli volt vele a lap, csak úgy ragyogott. Mi történt Zsófival? Új rajztanárt kaptak, fiatal, és nagyon szeretik. „Kérlek, hívjátok el hozzánk!” És Jóska megjelent.

 6. K: Nem bánta a ti szabadságotokat?

V: Nem bizony, közénk tartozott első perctől. Festőművész, képei nagyon szépek, és a tanárságában is szabad maradt a lelke. De szívesen beszélgetett a gyerekekkel a képeikről úgy, hogy megdicsért egy részletet, amit különösen sikerültnek érzett.

 7. K: Nem javasolt témát?

V: Soha. Megoldást sem. Változtatást sem. Csak azt szokta mondogatni: „Vigyázz, őrizd az értékeidet!” Mert a gyerekek hajlamosak „túlfesteni” a képeiket, rámázolni, elúsztatni. Pedig van a képnek egy boldog pillanata, amikor kész.

 8. K: Eszközöket sem mutatott?

V: De igen, az nagyszerű volt. Például megmutatta egy papíron, mi mindent lehet csinálni egy darabka szénnel vagy grafitceruzával. Vonalakat és suhanásokat, érkezéseket és eltűnéseket. A zöld könyvemben olvasható néhány beszélgetés, Jóska beszélget valamelyik gyerekkel a képéről.

 9. K: Neked nem meséltek képről?

V: De igen, meséltek, mert aki kész volt, vihette a képét a kismagnó közelébe, és akármelyikünket választhatta.

Állatnyelven dobol

1988. november 24. Rezedák

Afrikai dob

Zsófi: Sok-sok virágot rajzoltam, egyik sárgára nőtt, és lenn maradt, a kékek felmentek a levegőbe, itt egy szív, itt is egy szív, mert a szívek a dobolás.

Mesélj, Zsófi!

Zsófi: Egyszer volt, hol nem volt egy öreg bácsi, aki dobot faragott magának az őserdőben. Míg faragott, az állatok összevissza futkostak, ide rajzoltam a fehér vonalakat, hogy merrefelé futkostak. A bácsi megfaragta a dobot, felült egy fára az ágak közé, elkezdett dobolni, és akkor nagyon vidám lett a zenéje. És az állatok is vidámak lettek, futkostak körbe, mert még nem nagyon tudtak táncolni.

K:      Hogy érted ezt?

Zsófi: Cigánykerekezni, kézen állni, bukfencezni, feneket rázni, ezeket nem tudták. Össze is koccantak néha, és bocsánatot kértek állatnyelven.

K:      Közös nyelvük volt?

Zsófi: Nem volt, mert ők még nem jártak ide, és nem tudtak a szemükkel beszélni. De nem bántották egymást, az oroszlán se ette a zebrát.

K:      Miért?

Zsófi: Mert a bácsi leszoktatta őket a zenéjével. A róka se nyulat evett, hanem egy nagy marék füvet, látod? Itt a barlangjában rágja. Mert a bácsi leszoktatja őket a zenéjével, hogy ne egymást egyék. Mert nem szabad, hogy veszekedjenek ilyen szép tájban. Azért vannak itt a hangok mindenfelé, ez a dobolás, a szívek, látod?

K:      Az állataid megértették a bácsi dobolását?

Zsófi: Az állatok megértik a hangszerek nyelvét. Még én is megértettem.

K:      Hogyan értetted?

Zsófi: Úgy, hogy beleszállt a fejembe, utána a kezembe, és ügyesség lett a kezemben. Beleröppent az ügyesség. És lerajzoltam az állatokat. Már mind táncolnak, megfogják egymás lábát meg az ormányát, és táncolnak. Az oroszlán mellett ott a zebra, és nem ette meg, hanem simogatta.

K:     Zsófikám, látod te az öreg dobost?

Zsófi: Nem látom, csak tudom, hogy ott van. És állatnyelven dobol.

10. K: Azt olvasom: „Afrikai dob” a zene. Mit jelent ez?

V: Valódi afrikai felvételt, hiteles forrásból, például az UNESCO népzenei gyűjteményéből. Nagy gonddal válogattunk. Szerették a népzenét, a világ minden tájáról.

11. K: Miért nem magyar népzenére táncoltatok?

V: Magyar népzenéből csak olyat választhattam, amihez nem fűződhetett tanult mozdulatélményük. A tanult mozdulatok emlékképei elfojtják a spontán mozdulatokat. De táncoltak például parlando rubato dalokhoz, Szőcs Éva énekelt gyönyörűeket.

12. K: A tanult mozdulat zavar?

V: Igen, zavar. Talán az van „felül” az emlékezetben? Vagy másféle emlékezetfunkcióból születik? Magamon is észlelem, milyen nehezen jegyzem meg, ha magyaráznak, mutatnak mozdulatokat. Küzdenem kell érte. Spontán mozdulataimért sosem kell küzdenem, órákig táncolnék, oldottan, boldogan. Mint Zsófi őserdei állatai.

13. K: Mit mondasz Zsófinak, miután elmesélte az őserdei dobost?

V: Ahogy a kérdéseimből látod, csak egy kicsikét gurítom odébb a történetet a kérdésemmel, a „hogyan értetted?” meg a „miért?”-féle kérdésekkel. De azért a végén mégiscsak kibújt belőlem a kérdés, hogy látja-e az öreg dobost.

14. K: Ha azt felelné, hogy látja, hinnél neki?

V: Én mindig hiszek a gyerekeimnek. Mivel sohasem osztályozok, sohasem akarnak megtéveszteni. Akár látja az öreg dobost, akár nem, velem mindenképp láttatja. Én igenis látom, ahogy az öreg néger felült egy fára az ágak közé és elkezdett dobolni a frissen faragott dobján. És látom az állatokat, amint fogják egymás lábát meg ormányát, és táncolnak.

15. K: Nem kellene szót ejtened arról, hogy a húsevő állat nem ehet füvet?

V: De hiszen Zsófi képén ott volt a róka, amint egy nagy marék füvet rágott, nem a nyulat ette! Az alkotó képzelet szent. A mese is. Elképzelhetnéd, hogy ilyen csodálatos történet végén a tudományos valósággal jönnék elő? Hiszen Zsófi tudja, hogy az oroszlán a zebrát eszi. A meséjében elmondja, hogy a dobos bácsi leszoktatta a húsevőket a vérengzésről, leszoktatta a zenéjével.

16. K: De mi tudjuk, hogy nem lehet őket leszoktatni, nem?

V: Mégis milyen forrón vágyakozunk egy olyan világba, ahol az oroszlán békésen játszadozik a gödölyével. Felnőtten, öregen is vágyakozunk. Reménykedünk, hátha egyszer mégis…!

17. K: Miért rajzolt a képre szíveket?

V: Mert „a szívek a dobolás”. Megmutatta, hogy itt is egy szív, ott is. A történet lényege, hogy a maga faragta dobjával csodát ért el az öreg, a dobolásával megváltoztatta az állatokat. Hátha az embereket is lehetne?