Dr. Balla Tibor 

Gondolatok dr. Kokas Klára esztétikai nevelési kísérletéről

Minden eddigi társadalom az iskola nevelési és oktatási cél megfogalmazásakor figyelembe vette korának tudományos, művészeti, technikai fejlettségi szintjét, elért eredményeit. Ezek tükrében határozta meg perspektivikusan a személyiség fejlesztésének lehetőségeit, irányát.

Joggal válhatott igénnyé – az elért zenepedagógiai eredmények tükrében – az általános iskolai ének-zene tanítás ilyen jellegű célja: „A világ esztétikai birtokbavétele lehetőségeinek megalapozása a zene sajátos eszközeivel.”

Attól függetlenül, hogy jelen pillanatban, 1986-ban, vannak gondjaink az iskolai ének-zene tanításában, tudom, hogy a zenei nevelésnek van olyan személyiségformáló hatása, amely előbb-utóbb ismét a tömeges zenetanulást, zenélést teszi majd méltó helyére. Dr. Kokas Klára zenei nevelési kísérletében is számos olyan mozzanat van, mely az intézményesített zenei nevelésben is tömeges méretekben használva, eredményesebbé teszi azt.

Minden társadalmilag meghatározott nevelési és oktatási cél a személyiség minden oldalú képességeinek kibontakoztatását teszi meg programjává. Dr. Kokas Klára nevelési kísérlete sem vonható ki a társadalmi hatások alól.

Programjának célja: a személyiség minden oldalú fejlesztése, a való világ megismerése és birtokbavétele a zenén keresztül. Idetartozik a birtokba vett valóság összefüggéseinek értelmezése, kifejezése, ábrázolása más-más művészeti ágakban.

Az összetevők sajátos egymásra hatása miatt a téma bemutatása is megkívánja a tudományágak egyedi értelmezését. Indokolt a nevelési célokban megfogalmazottak összetevőinek tudományos hátterét a további együttgondolkodás miatt – ha röviden is – ismertetni.

Célszerű elsősorban a személyiség definícióját adni:

1. a személyiség egy életen keresztül alakuló folyamatos fejlődés;

2. a személyiség a valóság jelenségeivel szemben kialakult nézet, vélemény;

3. a személyiség formálása terén nemcsak pedagógiai hatást kell figyelembe venni.

    Az esztétikai törvényszerűségek szempontjából azokat kell kiemelni, amelyek a nevelési célt leginkább szolgálják, illetve a művészeti tevékenységben mint alapkomponensek fellelhetők.

A műalkotások éppen úgy a valóság tükrözését adják, mint a tudományos megismerés.

Az esztétikai nevelés szempontjából éppen ennek van igen nagy személyiségformáló hatása. Minden műalkotásban hármas funkciót lehet felfedezni:

1. Megjelenítési funkció: ez azt jelenti, hogy a valóság egy meghatározott része benne foglaltatik a műalkotásban, jelen esetben a zene a tárgyak közötti viszonyt jeleníti meg. Itt természetesen látszatvalóságról van szó, vagyis a tükrözött valóságszelet elkülönítése tudatos művészi tükrözés.

2. A műalkotások második funkciója az ún. alakítási funkció, ami egy-egy művészeti ág anyagának megformálásában jut kifejezésre. A zene esetében ez az alakítási funkció egy-egy zenemű motívumvilágának, témáinak felépítését jelenti, a zeneművek struktúrájának tudatos kialakítását.

3. A harmadik a kifejezési funkció, ez a művész és a társadalom, természet közötti viszonyt hordozza. Ezek összességükben hordozzák a művész (alkotó) életérzését.

A művészeti nevelésben, az életkori és a didaktikai sajátosságok figyelembevételekor változik e három funkció dominanciája. A zenei nevelés az esztétikai nevelés része. A nevelés folyamatában figyelembe kell venni az ember és a zene közötti kapcsolatot, amely háromféle tevékenységi formában jelenik meg:

– az egyik a reproduktív tevékenység;

– a másik a receptív, befogadási tevékenység;

– a harmadik pedig a generatív, újat alkotó tevékenység.

Ez utóbbi lehet zenei alkotás vagy a zene hatására keletkezett érzelmek képi megfogalmazása, kifejező ábrázoló alkotása. Mindhárom alkotóelem egymással igen szoros kapcsolatban van, önállóan egyiket sem lehet fejleszteni.

Dr. Kokas Klára pedagógiai kísérletében az esztétikai nevelés kerül központi helyre, s ez határozza meg a többi nevelési terület egymáshoz való viszonyát, rendszerét is. Így kísérletére a komplexitás a jellemző. A programon belül a nevelési és oktatási cél másként fogalmazódik meg, mint az iskoláé, de a nevelés területei, didaktikai törvények itt is megtalálhatók, nyomon követhetők. E bonyolult kölcsönhatások feltárásán keresztül kívánom bemutatni dr. Kokas Klára nevelési koncepcióját.

A téma sajátosságának megfelelően először a nevelési területeket, majd a didaktikai sajátosságok egymásra épülését ismertetem.

Az esztétikai nevelés

Az esztétikai nevelés középpontjában a valóság megismerése szerepel, illetve annak egyéni tükrözésén keresztül való esztétikai megjelenítése, az egyénen keresztül tükrözött valóságszelet intenzív totalitásának látható, hallható, érzékelhető formában történő megjelenítése. E zenei nevelés esztétikai lényege abban áll, hogy a gyermekek a képzelet alakításánál fogva olyan történéseket, élethelyzeteket, helyzetszituációkat élnek át, jelenítenek meg, amelyek magukon hordozzák a jellemábrázolás és a megjelenítés sajátos törvényszerűségeit.

A gyermekek élethelyzetüket, személyes létük gondjait, szituációit – a zene érzelmi hatására individuális problémájukra fordítva – mozdulatokban teszik láthatóvá. Ehhez kell a többi látható, megjelenítő közeg is (mozgás, elbeszélés, rajz). Valamennyi zenei alkotást saját prizmájukon áttörve élethelyzetüket újraélik, sűrítve jelenítik meg a mozgás, ábrázolás közlésének lehetőségeivel. Így gyakran a sarkalatos élethelyzeteket téve középpontba (élet-halál kérdés, a személyiség létének miértje…).

Megfigyelhető a megjelenítésben a tipizálás, a különösség fogalmának jelenléte. Egyaránt helyet kap itt az egyedi történés az általános kifejezést formálva. Hihető, hogy itt a megjelenítés generatív tevékenységéről van szó.

A második funkció az alakítási funkció volt. A zene mozgással illetve rajzzal történő megjelenítéséről van szó, de ez lehet verbális is. Jóllehet mindegyik érzékelhető, mégis más megjelenítést kíván.

A leginkább közérthető a verbális közlés. A gyermekek gyakran kérdések nélkül is elmondják mozdulataik történéseinek tartalmát. A mozdulatok esetében már egy másik megjelenítésről van szó. Érzelmeiket a mozdulatok individuális jelrendszerébe helyezik át. Itt kapunk információt arról, hogy egyáltalán mennyire ura a gyermek saját testrészeinek, mennyire tudja a törzstől felfelé és lefelé való testrészt harmonikus egységként kezelni, általuk érzelmeit kifejezni.

A rajzolás esetében is mozgásról van szó. Itt viszont hozzá kell tenni a színek felhordásának mikéntjét a rajzolási felületre. A képi szerkesztés feltétele itt is az, hogy mennyire tudja az egész felületet egységesen, tematikusan kidolgozni. Nyilván helyet kell engedni az egyéni látásmódnak, a kifejezésmód bonyolult lehetőségeinek.

Az esztétikai nevelés törvényeinek harmadik pontja a kifejezési funkció. Ez hordozza vagy ez adja a foglalkozásokon részt vevő gyerekek életérzését, közérzetét, a közösség által reájuk ható erők eredőjét. Az életérések (közérzet) gyakran befolyásolják az alkotás milyenségét. Ez realizálódik a névéneklésnél, a zenére történő tánc milyenségén, a festés témaválasztásában. Ezt a sokféle eredőt kell majd az előkészítő részben orvosolni, illetve egy eredőre hozni.

A foglalkozások egyik szála a befogadás reprodukálási ágán fut. A képzelet gazdagításával (funkcióváltoztatással) éneklik a dalokat, pontos intonációval (reprodukció), és hozzá különböző megjelentési funkciót végeznek (a mozdulatok szempontjából: generalizáció). A megjelenítési funkció a leglényegesebb. Ezeket videofelvételeken célszerű elemezni, az írás ehhez igen kevés.

Erkölcsi nevelés

Az esztétikai és erkölcsi nevelés igen szoros kapcsolatban van egymással. A közös kapcsolódási lehetőség sokrétű, de van két kategória, amely igen fontos mindkettőben: a szép és a jó. E két kategória a gyermek tudatában gyakran egy fogalomként jelenik meg, kalokagathikus rendet tartva. 

Mindkét nevelési területnek nagy hatása van a személyiség alakításában. A zene közismerten érzelmeket hordoz. Ezek az érzelmi hatások lesznek, amelyek meghatározzák vagy befolyásolják a tanulók cselekvéseit irányító akarati összetevőket. Így válhat az a személyiséget is formáló tényezővé.

A magyar népdalokban, de a nagy zenei művekben egyaránt megtalálhatóak az etikai tartalmak, amelyeket a katarzis közvetít a befogadónak. Ezek spontán vagy tudatos átélése, megérzése támogatja az érzelmi azonosulást. A megfelelő érzelmi töltés pedig előbb-utóbb közvetlen indítéka, irányítója, motivációs bázisa lesz a cselekvéseknek.

A zenei foglalkozásokon igen sok erkölcsi nevelési mozzanat adódik, amelynek közösségformáló ereje van:

– ilyen pl. a közös éneklés, ahol egy gyermek hangja sem lehet erősebb a többinél;

– a különböző zenei karakterek egységes előadói apparátust igénylő megszólaltatása;

– az egyéni névéneklések esetében a másik végighallgatása romboló kritika nélkül;

– egymás kedvenc dalainak éneklése, amely dal gyakran a kedveszegett gyermek vigasztalásául is szolgál;

– igen fontos az a közösségi erkölcsi magatartás, ahogy a gyermekek elfogadják egymást, s az a segítőkész erő, amely a gyakran egyéni sérelmekkel terhelt gyermeket átsegíti érzelmi mélypontján;

– közösség kell ahhoz is, hogy a gyermekek meg tudjanak nyilvánulni egymás előtt, egymás között, akár rajzban, akár mozgásban, táncban, vagy akkor is, ha élményeiket vagy elképzeléseiket fogalmazzák meg a csoport előtt.

Népdalainkon keresztül helyet kap a hazaszeretetre nevelés, a foglalkozásokon is részt vevő szülők pedagógusszeretete, a tisztelet, gyakran a munka megbecsülése is. Lehet példát venni a műzene etikai értéket hordozó sajátosságairól is (ld. dr. Kokas Klára: Gyermekek zenebefogadása és önkifejezése különböző művészetformákban. Kecskemét, 1984, Kodály Szemináriumok, 24-28. o.).

Összegezve: a gyermekek videofilmen látott, zenére történő mozgásaiból, s a később hozzámondott elbeszéléseikből egy hosszan tartó, igen alapos zenei nevelés és annak a befogadóra tett, személyiséget formáló hatása válik nyilvánvalóvá.

Az értelmi nevelés

Az értelmi nevelésről kettős értelemben beszélhetünk:

1. A memóriafejlesztés során minél több zenei anyag megismerése, reprodukálása. A változatos zenei anyag bizonyos szempontok szerinti kategóriákba történő rendezése. Ezekkel alakítjuk ki a tonalitás érzetét.

2. A zenehallgatás során kialakult modellekkel való kognitív tevékenységet jelenti. 

Ez mindenekelőtt a hallás, belső hallás fejlesztésével érhető el. „A belső hallás kiterjesztése a végcélja minden szaktanulásnak.”

Kodály Zoltán az éneklést állította a zenetanítás középpontjába. Ily módon akarta előtérbe állítani a hallás tudati tényezőkön alapuló vezető szerepét, a halláskultúrát. A belső elképzelésnek, a belső hallásnak és fantáziának kell vezetnie minden zenei tevékenységet: „[…] a hangszer nélküli szabad ének a zenei képességek igazi és mélyreható iskolája.” „Így érhető el, hogy a fej kormányozza az ujjakat, hiszen a zene a fő tárgy, a hangszer csak első melléktárgy.”

A gyakorlatban ez a következőkben realizálódik: a gyermekek hallás után különböző dalokat tanulnak meg, amelyek megfelelnek életkori sajátosságaiknak. Például Kodály Zoltán Kis emberek dalai (pentaton hangkészletű dalanyag) vagy magyar gyermekjátékdalok, népdalok (előforduló pien hangokkal).

E dalok énekelése során egyrészt kialakul bennük egy pentaton tonalitás, másrészt a zenei anyag magába hordozza a zenei alapjelenségeket: ütemhangsúly, nyitás-zárás, kérdés-felelet, hangsúlyos-hangsúlytalan részek váltakozása, tempó, dinamika, dallam- és ritmuskapcsolatok a szöveghez, valamint zenei karakterek megjelenítése. Ezekkel együtt különböző kisebb, majd nagyobb zenei formákkal és tagolásokkal is megismerkednek (a látens tanulás útján): hol kell erősebben és halkabban énekelni. Így ez utóbbi a tudatos szépénekléshez vezet, amely már az esztétikai nevelés területe. 

A zenei tagolással, formákkal bizonyos zenei elemek összetartozásának képzete, ún. patternek, modellek alakulnak ki a gyermekekben. Érdemes erről John Booth Davies írását idézni: „A befogadó nem elkülönített események sorát hallja, egész frázisok, teljes dallamok egyedi dallammodellek felfogásáról van szó.” (Kiemelés – B. T.) 

A percepció, az észlelés feladata az, hogy szeparált elemeket egységbe csoportosítsa. Ezek az egységek, modellek az emberben vannak, és nem a hangok egymásutániságában. Ez azt jelenti, hogy a zenei befogadás gyakorlatában kialakulnak az emberben bizonyos modellek, zenei minták.”

A későbbi tudatos zenehallgatáshoz, zenei tevékenységekhez igen jó alapot ad a már említett zenei anyag sokrétűsége. A foglalkozásokon a nagyobb zenei tonalitás dimenzióinak megismerésére más zenei anyag is található: más népek gyermekdalai, népdalai, műzenei énekes és zenehallgatási anyag.

A kialakult tonalitási érzékkel s a már meglévő zenei formákkal, zenei paraméterekkel a gyermekek kognitív tevékenységet végeznek. Ez a tevékenység megnyilvánul az újraalkotás, a névéneklés formájában, amikor a gyermekek neveiket változatos dallamfordulatokkal énekelik el. Mivel itt az iskolai formáknál szabadabb foglalkozási formákról van szó, nagyobb egyéni szabadsággal kell számolnunk. Így van, aki pentaton vagy még kisebb hangterjedelmű hangkészletet használ, más gregoriánszerű melizmatikus éneklésmódot használ, és van, aki a diatonikus tonalitásból merít.

Természetesen itt nemcsak tonalitáson belüli kötöttség lehet, hanem igen sokszor megformált zenei anyag is létrejön, aminek alapját a kialakult, kialakított modellek adják. 

Értelmi nevelésről beszélünk akkor is, amikor a hallott zenéhez különböző mozgást végeznek a gyermekek. Itt van igazán nagy szerepe a zenei elő- és utóhallásnak, hiszen a zenében „csak az kap jelentést, ami a múlt részévé válik, más szavakkal: paradox módon egy dallam percepciója magában foglalja a memóriát”.

Ahhoz, hogy adott zenét mozgással ki tudjanak fejezni a gyermekek, igen nagy zenei háttérrel kell rendelkezniük. A videofilmeken látottak alapján a gyermekek azonos zenei anyag ismétlésekor vagy visszatérésekor a zenei változást érzékelve, de azonos mozdulatsort végeztek.

Ugyancsak meglepő, hogy mozgással rögtön meg tudták jeleníteni a zenei formákat, dallamíveket, zenei paramétereket. Arról, hogy mennyire tudják egyéni karakterszínezettel kifejezni a gyermekek a hallott zenét, a következő fejezetben szólok többet.

Az éneklés, hallás, mozgás, csak úgy képzelhető el, mint kifejezés vagy ábrázolás, ha a befogadás és kifejezés tudatosságát hangsúlyozom. Mérei Ferenc szerint a műalkotásokban kifejeződő értékek és az egyén pszichikus struktúrája kölcsönösen kiegészítik egymást; ennek a kölcsönös kiegészítésnek az eredménye a műalkotásokban tükröződő esztétikai minőségek átélése és befogadása. Mérei jelentősnek tartja ebben a viszonyban az emóciókat, amelyek a személyiségben feszültséget keltenek. Ez az érzelmi viszonyulás hozzákapcsolódik egy-egy műalkotáshoz, és újbóli befogadásának motívumaként szerepel. Jelentős az emóció – és különösen a zenében jelentős –, mert esetenként át is alakíthatja a műalkotást, sajátos értelmezést adva.

Így értelmezhető, hogy – többek között – egy-egy zenemű egyik gyermek számára feloldó érzelmeket nyújt, feszültségtől szabadít meg, a másik számára pedig frissítő, játékos érzelmek forrása. 

A struktúrák megfeleléseként érthetjük meg a gyermekek zenére történő individuális mozdulatsorait, a hozzájuk kapcsolódó zárt formájú, verbális úton közölt történeteket is. Mindez az értelem módszeres nevelése nélkül elképzelhetetlen.

A testi nevelés

Ismeretes, hogy az éneklés, a zenei tevékenység milyen nagy hatással van az ember szomatikus fejlődésére. A levegővétel periodikus volta növeli az oxigénfelvevő felületet, ez meghatározza a szív, az agy működését, végül is az egész test fejlődését.

A testi nevelés egyik célja a differenciált esztétikus mozdulatok kialakítása, vagyis a személyiség mind nagyobb „uralmát” kialakítani a test felett.

Esetünkben a zene és mozgás kapcsolatát két szempontból kell bemutatni:

– az egyik, hogy milyen kapcsolat van a mozgás és a zene létrejötte között;

– a másik, hogy a zene milyen hatással van a mozdulatok differenciáltságára, a zene mozgással való megjelenítésére.

Érdemes az elsőhöz Pernye Andrást idézni: „Az előadás szükségszerű velejárója a hangzást létrehozó és vizuálisan felfogható mozdulat, már azért is, mert minden muzsika, a legmodernebb és legdifferenciáltabb formájában is, valamilyen módon a szöveg (…), a zene (…) és a mozdulat (…) egységéből keletkezett, és oda akar visszatérni.”

Jóllehet, hogy ez az egység idővel felbomlott, de nem szűnt meg, hanem csak háttérbe szorult, s mint egy állandóan jelen lévő mögöttes világként funkcionál. Az egész zene létrehozásához, az egyes zenei paraméterek megszólaltatásához igen differenciált, tanult mozdulatokra, mozdulatsorra van szükség. Ennek tudatos gyakorlását, kialakítását a zenepszichológiából ismerjük.

Az ilyen jellegű mozgások gyakorlására van lehetőség, például a közös énekléskor, amikor a zenemű frazeálása határozza meg a közös levegővételt, a levegő izommal történő adagolása viszont a közös éneklés dinamikáját szabályozza. A másik esetünkben bonyolultabb a kapcsolat a zeneművek mozgás útján történő kifejezésére. Érdemes itt egy régi pszichológiai elvre hivatkozni, hogy mennyire fontos a feszültségek kimozgása, kibeszélése, s ennek óriási feltétele a megértő, befogadó közeg. 

A foglalkozásokon, illetve a videofilmeken látottak alapján elmondhatom, hogy ezek a mozgások, mozdulatsorok nem iskolázottak, nem tanultak; kis megszorítással elmondható róluk, hogy az európai kultúrában genetikailag meghatározottak.

Jellemző a mozdulatokra, hogy azok a zene hatására alakultak ki, de teljesen idomulva az egyénnek a közösség által meghatározott, elfogadott jelrendszeréhez. Egyéniek, egyéni élménytartalom alapján jöttek össze, de a zene karakterétől meghatározottan, interiorizálva egyéni érzelmeik alapját. A kifejezésekben rendkívül finom mozdulatsorokat találunk, melyek követik a zene tartalmát, formai rendjét, s színezik azt a megjelenítés erejével. A kifejezésben az egyes testrészek föladják szomatikus funkcióikat, s jellegük, milyenségük szerint lesznek a kifejezés eszközévé. Humanizált vonás, hogy a kifejezésben a testrészek különböző funkciókat kapnak, amelyek a megjelenítést szolgálják.

A zenét kifejező mozdulatok sokrétűségükben egyéni karakterváltozásokat tartalmaznak. Mozdulatsoraikban szemléletesen, jó helyen váltanak karaktert a zene hatására. A személyiség által meghatározott karakterforma jellemzi a mozdulatsort, mindenkit más és más, ugyanakkor a zene hatására mégis egységesnek mondható, de mégis kitűnik belőle az egyénien felfogott zene kifejezése. A videofilmek segítségével megfigyelhetők zenei hangot utánzó mozdulatok: ütögetés, glisszandók, zenei fordulatok, motívumok, álzárlatok-zárlatok, modulációk, a zenei elemek mozdulati kifejezései.

A kifejezés lehetőségét itt az adja, hogy a mozdulatok érzelmeket, érzelmek sorait (történéseket) sűrítik egy-egy lelki jelenség (mozgási) megjelenítésében, s ezekhez kapcsolódik az érzelmi vonás, melynek tárháza nem csekély mozdulatvariánsban jelenik meg. A mozgás strukturálódása a zene interiorizálódásával van egyenes arányban. Így változik át az egész ember az ember egészévé. A zene bennük van, kezükben, lábukban, egész harmonikus testmozgásukban. A zene hatása az individuumot teljes mértékben éri.

A gyermek zenére történő mozgása látszólag utánzáson alapuló, ösztönös. A mozgáskép változása, mint érzékeny műszer, objektíve mutatja az értelmi folyamatokat: memorizálást, előlegzést (zenei előrehallás); a következő zenei részt előkészítő mozdulatsor a figyelem összpontosítását feltételezi.

A zene-mozgás gyakorlatában sajátos általánosító rendszer alakul ki, amely hasonlít a felnőttek zenei gondolkodásának fogalmi rendszeréhez, de a fogalmak itt nem verbális, hanem mozgási jelrendszerben fejeződnek ki. (Vagyis a verbális képalkotást mindig megelőzi egy non-verbális.) 

Ezekkel a jelrendszerekkel a gyermekek épp olyan biztonságosan tudnak műveleteket végezni, mint a felnőttek az egységesen jelölt fogalmakkal. Követni és regisztrálni tudják az egyidejű és egymás utáni folyamatokat, felismerik és jelölik az azonosságokat, különbségeket, mielőtt még a jelenségeket néven tudnák nevezni. A mozgásra épülő zenei megközelítés nem pótolja az egyéb módokat, fontos kiegészítője azoknak; meg kellene előznie a zenei írás-olvasás tanítását.

A mozdulatok ilyetén alkalmazása a zene tartalmának megközelítését hangsúlyozza. Az általános emberi jelzőrendszerre épít, amely történetileg állandó, kifejezésrendszerében a változásokon túl az általános emberit jelöli meg.

A zene ilyen jellegű megértésére a csökkent testi fogyatékos gyermekek is képesek, illetve ezzel fejleszthető egyéb képességük.

A zene tartalmát nemcsak mozgással, elbeszéléssel tudják a gyermekek megfogalmazni, hanem saját élményvilágukat képpé is formálhatják. A képek létrehozásának módja annak egynemű közege miatt más, mint a mozgásé. A zenehallgatás közben festett képek jellemzője, hogy valamennyi nonfiguratív. Magukon hordozzák:

- a zenei mű befogadásának mértékét, 

- az iskolázott hallást (zenei paraméterek, hang–szín megfelelés),

-a mozgáskészség kialakulásának szintjét,

- a zenei megértés képi megszerkesztését,

- a korábbi és a pillanatnyi érzelmi összetevőket.

A képek a zenei mozgás hatására alakultak ki kétdimenziós színfoltokká. A képek felépítésükben egyaránt ki tudják fejezni a zene dallami, ritmikai változásait. Megtalálható a paraméterek egyesítése: tempó, dinamika, pódia, hangszín, forma mozgással történő rajzolata. 

A kísérletből kiderül, hogy jóllehet a képek egy időben keletkeztek a zene többszöri, folyamatos meghallgatása során, a festés folyamán egymás képeit is láthatták, egyforma képek mégsem jöttek létre.

A képek alkotásának kezdeti szakaszában is igyekeztek úgy komponálni a gyerekek – mint mozgásuk esetében –, hogy a jellemző karakter már az elején megmutatkozzon, s ez a későbbiekben nem is változott. Ugyancsak azonosak maradtak a festék felhordásának technikai eszközei.

A képek komponálásánál nem tudatosodott a gyermekekben az iskolában tanult festészeti ismeretek alkalmazása. A hangulati (befogadási) elmélyüléstől függően az adott karakterben maradva a festék felhordásának eszköztára szélesedett, gazdagodott. Előfordult, de nem volt jellemző, hogy az adott környezet (tengerpart) élményanyagában meghatározta a képek jelrendszerét. A korábban tanult, de e vonatkozásban nem autentikus elemek használata a képet giccsessé tette.

A zene mozgásba való áttétele, illetve a zene keltette érzelmek megfestése során nemcsak a zene és mozgás megértését érjük el, hanem az alkotás mozzanatait is megismerhetjük, egy olyan közlést, amely során az egyén megkönnyebbül, s amelyet más módon elmondani nem tud.

Világnézeti nevelés

A korosztályt tekintve (6–17 év) meggondolatlan dolog lenne kiforrott világnézetről beszélni.

Az egyén és közösség, természet és társadalom kérdései inkább partikuláris szinten vetődnek fel. Ezek a gondok az erkölcsi nevelésben oldódnak fel. A nevelési fő irányt viszont megszabja a kodályi gondolat, miszerint mindig csak művészi értéket adjunk a gyermekeknek. Így elsősorban az ízlés formálásán keresztül juthatunk el a világnézeti nevelés problémaköréhez. 

Az esztétikai nevelés alapját képező, igen széles, de magas művészi igényű válogatás minden lehetséges nevelési alapot biztosít. 

A zenei foglalkozások didaktikai sajátosságai

Néhány gondolat erejéig az iskolai nevelés-oktatás és a zenei foglalkozások jellemzői között eltérést kell ismertetni:

– Az általános iskola tanrendje kötött, előre meghatározott program szerint működik. A zenei foglalkozás iskolakiegészítő, a délutáni órákban történik, heti két alkalommal. A zenei program az adott csoport életkori és műveltségi szintjétől függően változó.

– Az általános iskola mindenki számára kötelező. A zenei foglalkozást az önkéntesség jellemzi: egyrészt a jelentkezést a tanfolyamra, másrészt a foglalkozáson való részvételt.

– Az általános iskola oktatási rendszere az előre kialakított oktatási, nevelési törvényszerűségre épít. 

A zenei foglalkozás sajátos nevelési és didaktikai alapokon áll. Előtérbe állítja a zenei nevelést s ezen túl a zene hatására létrejövő önkifejezést. Nem törekszik a zenei írás-olvasás kialakítására, de megtartja az általános iskolában is használatos zenei stílusismeretben való pontosabb eligazodást. Nem törekszik jegyrendszerben történő értékelésre, de előtérbe helyezi az egyéniség szabad fejlődését, a képességek kibontakozását. Pedagógiai rendszerében így több a pozitív segítő eszköz, lehetőség, mint a negatív, megtorló. 

– Kisebb létszámú az iskolai osztályoknál. 

– A környezet is lényeges, itt szabadabb a tér- és eszközhasználat, mint az iskolában.

– A foglalkozások felépítése a gyermekcsoportok adott lehetőségeit maximálisan figyelembe veszi. Ez a szabadság a gyermekek tevékenységében csak látszólagos, a zenei kifejezés megvalósítása a cél, amely a foglalkozásokon mindig megvalósul. E gyermeki szabadság a pedagógus számára sokkal nagyobb előkészületet igényel.

Most, nem egyetlen foglalkozást véve figyelembe, ismertetem – ha röviden is – a foglalkozások sajátosságait. 

Didaktikai felépítést jelent a zene befogadás szintű értelmezése. Itt – a foglalkozások egymásra épülésével – a perceptuális tanulást kell említenem, illetve a zenei befogadás expresszionista értelmezését. 

A foglalkozások didaktikai felépítése

A foglalkozások felépítésének folyamatossága nem mindig a megszabott törvényt követi, de általánosságban hármas tagolódás jellemzi: előkészítő szakasz, társítási szakasz, gyakorlási-újraalkotási szakasz. Az előkészítő szakasz igen sokrétű.

Korábban említettem, hogy a testrészek a zenei kifejezésre alkalmas „eszközként” szolgálnak. Ehhez viszont sajátos előkészítő funkciót kell elvégezni, így lehet megismerni mindenféle játék közben a könyököt, az orrot, a lábfejet és lábujjakat… 

Itt mindenki megismerheti a testrész sajátos egyedi, de általános vonását, sajátosságait, pl. a meztelen lábfejjel is lehet játszani. El lehet mondani a lábujjak mozgatása közben a „Kip-kop kalapács” kezdetű kiszámolót, s a végén megdöngetni mindkét lábbal a földet. Erre a kiszámolóra viszont igen jó dallamokat lehet énekelni, improvizálni. S ekkor már a gyermekek játszanak egymás lábujjaival, énekelnek hozzá dallamokat, s lesz a profán láb zenei, improvizatív indíték. „Andris lábára nagyon jól sikerült Marci improvizálása, és egészen mély, fojtott hangon mondta, hogy kip-kop kalapács.” 

E szabad foglalkozásokon a gyermekek saját észrevételeiket is elmondják. Ebben a mozzanatkörben az összeszoktatás, a foglalkozásra hangolás légköre kell hogy kialakuljon. Nemcsak az egymás testrészei adottak, amelyeknek itt találkozni kell (kéz, láb, szemjáték, fej- és arcjáték, a test egész harmonikus mozdulata), hanem a napi, gyermeki gondokkal is át kell változni haragos mackóvá, szilaj csikóvá, röppenő pillévé. 

A foglalkozások egyik jellegzetessége a névéneklés. Itt mindenki saját, eddigi zenei modelljei alapján alkot dallamot. E rész feladata, hogy mindenki saját életkori, hangulati megfeleléseinek megfelelően énekelje a nevét. Ez improvizációs tevékenység. Ekkor a gyermekek körben ülnek, többnyire földön. 

Egy másik képzeletet fejlesztő játék, hogy a közösen énekelt „Fut, szalad a pejkó”-t bele kell tenni, helyezni a kezünkbe, de úgy, hogy ki ne folyjon belőle. Ez a képzelet fejlesztésének, az empátiás megérzésnek gyönyörű helyzete. A testrészek itt őrző, védő, játékos funkciót látnak el: „Klári mondja: most vegyük elő a kezünket, és a kezünkbe tegyük bele a »Fut, szalad a pejkó« éneket. Nagyon vigyázzatok, hogy ki ne folyjon belőle a dallam! (A testrészek humanizált, asszociációs játéka.) Úgy tegyétek bele, ahogy nektek tetszik. Zoli kezében gyönyörűen kergetőzött a pejkó, a dallam. Klári mondja: nagyon gyönyörű volt, és most fogjátok meg ezt az éneket. Meg is fújhatjátok, meg is melegíthetitek, a zsebetekbe is bedughatjátok. Peti mondja, hogy nincs zsebe. Klári azt válaszolja: az nem baj, akkor a gallérod mögé, vagy a gallérodba tedd be.”

Dallam, zene, ember kapcsolata másként is létrejöhet. „Andris azt találta ki, hogy a dallamot az arcára keni, és a »Sárkány paripán vágtattam« kezdetű dalt énekeli, és ezt a dalt maszatolják szét az arcukon. Később mindenki énekli a dalt és magára, arcára simogatja a dalt.”

Innen csak egy gondolat, hogy a gyermekek tüzet okádó paripákká változzanak. A megjelenítések megdöbbentőek: „Anna gyönyörűen ment, a nyelve örökké mozgott a szájában, olyan tüzesen, és közben a tenyerébe táncoltatta a dallamot. Elmélyülten csinálta.”

Az előkészítő szakasz általában itt lezárul. A zenével való testközeli találkozás, az egyéni vélemények cseréje, egymás szándékainak megértése, a képzelet fejlesztése ad egy olyan lehetőséget, amikor is eszközzel vagy eszköz nélkül sor kerülhet a társításra, a zene mozgással történő kifejezésére.

Az eszköz ez esetben egy sötétben igen jól világító zseblámpa, amely az így keletkezett árnyjátékoknak még nagyobb játszási lehetőségét adja.

Afrikai beszélődob-zenét hallanak, ami rendkívül jól illik ehhez a fény-játékhoz. 

E dobzenének jellemzője, hogy már bizonyos tartalmak, kifejezések formába öltött rendszerét továbbítja. Felfogható, megismételhető, tehát megtanulható. Csodálatos ebben a formában, hogy a zenéhez (ritmushoz) hogyan rendelik hozzá a mozgással, a ritmus kimozgásával kvázi térbeliségének fizikai térben történő meghatározott megjelenítését.

A ritmushoz kapcsolódó mozgásfolyamatnak azért van óriási jelentősége, mert a zenei formák alapvető összetevőit ezek alapján ismerik meg. Például „Zoli pompásan világítja meg. Egész teste remeg, mint egy négernek, és úgy adagolja a fényt a vágtató paripákra és a paripák is úgy megállnak a fénycsóvában, rázzák magukat, aztán vágtatnak tovább. Mindenki nagyon aktív és rettentő elmélyülten követi a fényt, szinte extázisba esnek.” A feloldás mégis jelen van”. Petrányi Gergő mondja, hogy ő egy eltévedt sárkány volt, aztán megnyugtatta Klárit, hogy a végén hazatalált.” A játék az átváltozások bizalmas légkörében folyik tovább. „Mindenki elmélyült, és egyáltalán nem foglalkozik a másikkal. Magába mélyedve táncol a zenére. Sokan hanyatt fekszenek, és a levegőben kalimpálnak. Van, aki gurul ide-oda.”

S ezután egy másik játék következik. „Egyre többen mennek oda Klárihoz, és kezükkel körbe táncolják. Mondják, hogy a kéz a fénysugár. Gyönyörűen mozognak. Például: „Itt jön felém Gönczi Dani. Nem tudom leírni, milyen gyönyörűen mozog. Egyszerűen hátul megtámaszkodik a két kezén, és fergeteges tempóban mozgatja a lábait.” 

Így folytatódik a képzelet játék, virágok, szirmok megjelenítésével. Ez az utóbbi szakasz volt az újraalkotás rész.

A foglalkozásokhoz, annak menetéhez szerencsésen párosul a daléneklés, a daltanulás. Ez szinte minden esetben a szép éneklésen túl a dal megjelenítésére törekszik. A képzeletfejlesztés különleges iskolája ez.

A foglalkozások levezető része a búcsúéneklés. Itt egymás kedvelt népdalait énekelik. Zenei élménnyel, új mozgáskultúrával gyarapodva kerülnek ki a foglalkozásról, és várják az újbóli találkozást.

Debrecen, 1986.             

dr. Balla Tibor főiskolai adjunktus